„Ahonnan jó elindulni, és ahová jó hazatérni”

2024.05.08. 08:00

Elszármazottak találkozója Nádasdladányban

Öt év múlva visszavárunk benneteket, hogy az otthon melegét ismét magatokba tudjátok zárni, és magatokkal tudjátok vinni az újabb találkozásig. Örökös, megnyugtató körforgás ez – Varga Tünde, Nádasdladány polgármestere így búcsúzott az elszármazottak találkozóján. De a búcsúzásig sok minden történt a hétvégén a településen.

V. Varga József

A műsorok sorában a gyerekek is színpadra léptek

Fotó: Az önkormányzat

A ladányiak legutóbb 2016 őszén találkoztak, a községalapítás 750 éves évfordulóján. Bizony hosszú idő telt el azóta, az újabb randevút a világjárvány is odázta.

– Mindannyian tudjuk, hogy az otthon nemcsak a négy falat, a tárgyakat jelenti, hanem az érzést, hogy ott van, aki hazavár. Aki meghallgat, megvigasztal, ha szükség mutatkozik rá, vagy őszintén osztozik örömünkben, sikereinkben, amikor úgy adódik – köszöntötte a településről elszármazottakat Varga Tünde polgármester. – Mert az otthon egy érzés. Egy érzés, amit nem vehetsz, csak kaphatsz. Tőle, vele, mellette, mindenütt. Attól, aki körülötted van, attól, aki szeret. Otthon vagy!

– A nyolc év alatt, míg nem találkoztunk, jelentős változások történtek a környezetünkben – folytatta az elöljáró. – Járdákat újítottunk fel, már az összes utcánk aszfaltos. Van három játszóterünk, egy fitneszparkunk. Intézményeinket energiahatékonyan, napelemekkel működtetjük, és szinte az összeset felújítottuk, parkolók épültek körülöttük. A Sörhegyi dűlő utat „sugárútnak” nevezzük, mert java része nyílegyenes és szilárd burkolatú, közvilágítással ellátott. Építettünk kerékpárutakat, a „promonád” térköves lett, és mellette létrehoztuk a mezítlábas sétányunkat is. Temetőinket mindig rendben tartjuk, tisztelettel adózunk eleinknek, a helynek. Bölcsőde épült, felújítottuk a kapusházat, nagy parkolót alakítottunk ki a templom melletti területen, hogy a hozzánk látogatók biztonsággal tudjanak megállni. Községünket szeretik a fiatalok, hiszen nagyon sok kisgyermekes család költözött ide.

Lélekharang áll a temető ravatalozójánál
Fotó: Az önkormányzat

– Kedves nádasdladányiak! Lakjatok akár a szomszéd utcában, akár a világ másik felén, mindig legyetek tudatában annak, hogy településünk örökre az otthonotok lesz, ahonnan jó elindulni, és ahová jó hazatérni. Kívánok sok igaz utat, mély megtapasztalást, nagy felismeréseket, lelki és szellemi fejlődést, és persze sok szép élményt mindannyiótoknak. Szívjátok be a nádasdladányi otthon melegét, örüljünk és ünnepeljünk ismét együtt, érezzétek jól magatokat, hiszen ez a nap értünk és rólunk szól! – zárta köszöntőjét a faluvezető.

Díszment indult a temető ravatalozójához, ahol átadták az elkészült lélekharangot. Amint elhangzott, a lélekharang a falu összetartozásának jelképe és egy újabb épített öröksége lett. Megvalósítását példa értékű összefogás kísérte, a harang ára a támogatásokból alig két hónap alatt összeadódott.

– A lélekharang felirata egyedi, és jelentőséggel bíró – mondta el lapunknak Varga Tünde. – „Ha isten velünk, ki ellenünk!” (Biblia-idézet, Pál apostolnak a rómabeliekhez írt leveléből). Nádasdladány múltját, történelmét köszönheti a Nádasdy családnak, így az ő jelmondatukat választottuk a jövő számára, hogy e módon is fennmaradjon és emlékeztessen.

Az ünnepi szentmisét a római katolikus templom fennállásának 140 éves évfordulójára ajánlották, a Szent Ilona-templombeli szertartáson négy plébános szolgált. A kastélyparkban felállított rendezvénysátor színpadán Vadkerti Imre énekes, előadóművész műsorát a helyiek kulturális összeállítása követte, majd zárásképpen a Várpalotai Bányász Fúvószenekar adott koncertet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában