2023.08.14. 17:15
Bemutatták az új évadot az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál
A lassan tíz éve önállóvá vált Alba Regia Szimfonikus Zenekar végleges otthonává válik a Szabadságharcos út 59. szám alatti épület – többek között ez is elhangzott a zenekar évadnyitó sajtótájékoztatóján, amelyen a hamarosan induló szezon koncertjeiről esett szó.
A sajtótájékoztató résztvevői: Cser-Palkovics András mellett balra Dobszay Péter, jobbra Ruff Tamás
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az évad hivatalosan csak szeptemberben indul, de az augusztus 20-i Bánk bán hangversenyszerű, ingyenes előadását (kezdés: 20 óra, Zichy-liget) akár az évad első koncertjének is tekinthetjük, mondta a sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, polgármester, aki azt is kiemelte, ebben az évben a korábbiaknál nagyobb összegű állami támogatásban részesült a zenekar, amely ugyanakkor a várostól is megkapta a szokásos mértékű támogatást. Ez teszi lehetővé, hogy az ARSO több szempontból is tovább fejlődhet. A polgármester azt is hozzátette, a város sikeres energia-, és gázbeszerzésének köszönhetően ebben az évadban nem lesz szükség semmilyen intézményi korlátozásra a télen, így a tervezett koncertek és programok maradéktalanul megtarthatók lesznek.
A rendelkezésre álló több pénz a tervezett évad megvalósulásának biztosítékát is jelenti egyben. Ezért lehetséges, hogy már most, augusztus közepén olyan műsortervet tudnak bemutatni a zenekarnál, amely konkrét dátumokat és koncerteket tartalmaz. Igaz, egyelőre még csak az évad „gerincét” adókat. Ruff Tamás igazgató többek között arról beszélt, hogy a szűkös évek után most jobb idők következnek, végre nagyobb lélegzetű produkciók is eljöhetnek Székesfehérvárra, komolyabb vendégművészeket is meg tud hívni a zenekar. Az igazgató arra is kitért, a koncertekre egyedi jegyeket lehet majd vásárolni, ami a koronavírus óta megmaradt gyakorlat, de ettől függetlenül a megszokott bérletes koncertsorozatokkal (is) várják a nézőket.
Ami az évad kínálatát illeti, abból Dobszay Péter vezető karmester, művészeti vezető szemezgetett. Elősként a szeptember 4-i koncertet említette meg, amelyen Langer Ágnes, hegedűművész lép fel a zenekarral a Vörösmarty Színházban, de a későbbiekben Fehérváron szerepel majd két kiváló zongorista, Farkas Gábor és Balázs János is. Mellettük új és visszatérő vendégkarmesterek is érkeznek az évad folyamán. Az opera műfajában is készülnek előadással, erről azonban egyelőre csak annyit árultak el, hogy a kortárs opera világába tehetnek kirándulást majd az érdeklődők.
Az évad programját tartalmazó szóróanyagot már kihelyezték a belváros több pontjára is, amit már csak azért is érdemes megkeresni, mert – hívta fel a figyelmet Ruff Tamás – ennek felmutatásával 10 százalék kedvezmény jár jegyvásárláskor.