2023.06.29. 18:00
Egy nyomdai fényképezőgép matuzsálem útja Székesfehérvárról a Magyar Nemzeti Múzeumba
A hatalmas – bútordarab méretű – öreg média masina, immáron a fővárosban találta meg végső otthonát.
Hegedűs 2 László a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a régi fotómasinát
Forrás: Hegedűs 2 László
A fényképezőgépek, különösen a nagy formátumú műszaki gépek, fontos szerepet játszottak a múltban is a nyomdai és sajtóipari tevékenységekben.
Ezt a múlt századi fényképezőgépet is a nyomdákban használták, „rokona” a média által használt mai eszközöknek. Ez egy nagy formátumú műszaki – műtermi – fényképezőgép. Vezetősínes rendszerű, két rúdra – kardánra – van rögzítve a homlokfal az objektívvel, a hátfal a mattüveggel és a filmkazetta keretével, a kettőt pedig harmonikaszerű vászon köti össze. Az öntöttvas talpon több irányban elforgatható. Korát lehetetlen megsaccolni, egyedül az objektívről tudható, hogy 1960-ban készült, így a gépet valamikor a második világháború után gyárthatták, de még a 60-as éveket megelőzően.

Forrás: Hegedűs 2 László
Amikor elmúlt felette az idő, jobb esetben leselejtezték, így került magánvállalkozókhoz, de a technikai fejlődés új termékei, szó szerint, innen is kiszorították a fotó monstrumot. Idővel pedig a Csákberényben élő Hegedűs 2 László képzőművészhez került.
– Ugyan úgy került hozzám, mint ahogyan most a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Mikor átvettem a nyomdai fényképezőgép már nem volt használatban és nem is tudták hol elhelyezni. Így örömmel vettem át a masinát – meséli a gép birtokbavételének történetét az ajándékozó.
– Egy darabig feleségemmel még használtuk, de aztán ugyanaz történt vele, mint korábban. Nem volt megfelelő hely számára, mivel a kedvezményes bérleményem árát többszörösére emelték, így tárolási gondok miatt arra a megoldásra jutottunk, hogy a legjobb helye egy múzeumba lenne.
Így történt, hogy felajánlották a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A múzeum munkatársai a szállításhoz speciális eszközökkel – két részletben – helyezték a többmázsás monstrumot az erre a célokra használt autóba, és került Budapestre, most már a végleges helyére.
– A feleségem Debreczeni Katalin, korábban nyomdában is dolgozott. Az ő fotó és szitatechnikai ismeretei alapján kezdem el a szerigrafikus képalkotással foglalkozni. Nélküle ez a gép sem került volna hozzám. Később aztán a digitális technikai lehetőségei engem is eltérítettek. Feleségem pedig visszatért az animációs film birodalmába. Székesfehérváron már harminc éve és most már Csákberényben is gyerekeket oktat.
A nyomdai fényképezőgép közös múltjuk sajtómédiumának egyik technikai produktuma, amely nélkülözhetetlen eszköze volt a rendszerváltás előtti idők sajtótermékeinek létrehozásában. A kamerák az elmúlt években, a technológiai fejlődés révén, sok változáson mentek keresztül az idők során. A digitális technológia térhódítása új lehetőségek teremtett a képalkotás terén, és sok hagyományos fényképezőgépet váltottak fel.
A médiatörténetnek ez a tárgyi emléke mára már kulturális értékké vált, ezért is ajánlották fel tulajdonosai a Magyar Nemzeti Múzeum számára.
Az ilyen múzeumi tárgyak, mint ez a nyomdai kamera, fontosak a kulturális örökségünk és a médiatörténet megőrzése szempontjából. Ezek a fennmaradt eszközök bemutatják, hogyan működött korábban a sajtó- és nyomdai ipar. Az öreg fényképezőgép-gólem most már a Magyar Nemzeti Múzeumban található, megőrizve ezt a kulturális emléket a jövő nemzedékei számára.