Petőfi Sándor sikeres aszódi diákoskodásának az egyik alapját jelentette a Neumann-ház

Ekkor jutottunk el a szomszédba, a Petőfi Múzeumba, a költő aszódi iskolájába. 

Írt és rajzolt minden társai közt a legjobban… 

Petőfit a sárszentlőrinci evangélikus gimnáziumban töltött két év, a pesti evangélikus, majd a piarista gimnáziumban abszolvált egy-egy tanév után 1835 szeptemberében íratta be édesapja az aszódi evangélikus gimnáziumba, ahol három évig tanult. A Petrovics család aszódi kötődéséről, az iskoláról, elismert tanáráról, Petőfi felkészültségéről, eredményeiről Kerényi Ferenc írta: »Mind a Petrovics, mind a Hrúz családnak volt már ez a mezőváros lakóhelye, és Petrovics Sándor elmondhatta, hogy nemcsak szülei, de apai nagyszülei is itt házasodtak össze, apját pedig itt is keresztelték. Az iskolát és tanárát, Koren Istvánt Martiny Károly, a kisdiák keresztapja ajánlotta. Okkal tehette: Koren a Podmaniczky bárók pártfogoltja, nagy múltú evangélikus tanintézménynek már 27., névről ismert „rektora” volt. 

Egyike a hazai oktatásügy közkatonáinak: Aszódon 1833-tól 23 esztendőn át tanított (teljes pályája 46 évre terjedt), hat nyelven beszélt (szlovák anyanyelvén kívül magyarul, latinul, görögül, németül és franciául). Petrovics Sándor „kis világfinak” érezhette magát osztálytársai körében; pesti tapasztalatai, rajztudása, német és latin nyelvismerete emelték ki őt a többiek közül. Iskolai bizonyítványai soha nem is voltak ennyire jók; olvasott, tanult az iskolán kívül is; itt ismerkedett meg a francia nyelv alapelemeivel.« Szállása a módosabb otthonnak számító Neumann Frigyes tekintélyes német iparos özvegyénél volt a Hatvani úton, a városháza utáni második házban, a gimnázium közelében. 

Szüleitől jelentős anyagi áldozatot követelt itteni lakása, de a Neumann család jótékony hatása minden pénzt megért, amiben Petrovicsék akkor még nem szűkölködtek, erről értesülünk Asztalos István elemzéséből: „Hasonló a helyzet az ekkor már számottevő vagyonát folyamatosan gyarapító, saját házzal és tekintélyes belső fundussal, szántóföldekkel, legelőkkel, 500 barázda szőlővel, csordányi állatállománnyal rendelkező mészáros, kocsmabérlő, malomtulajdonos Petrovics István esetében is, akinek anyagi viszonyai ekkor még megengedték, hogy fia számára költségesebbet ugyan, de jó, kényelmes szállást biztosítson. Mindez a különórának számító zongoratanítással és francianyelv-leckékkel, és a nélkülözhetetlen zsebpénzzel együtt évi 120- 150 forintos kiadást jelentett számára, ami akkor bizony tekintélyes összegnek számított. 

A kényelem mellett fontos szempont lehetett az a családias, nyugodt polgári légkör, amit az igényes Neumann-né a házában kialakított. Azt se felejtsük el, hogy a Birodalomból származó család minden tagja anyanyelvi szinten beszélt németül, mely nyelv ismeretét a fiatal mészáros fiú e baráti légkörben tökéletesíthetett! Hangsúlyozni kell: Petőfi hároméves, sikeres aszódi diákoskodásának az egyik alapját, szilárd pontját jelentette a Neumann-ház, a Neumann család…” 

Eseménydús esztendők Aszódon 

Egy évtized múltán a kassai társzekérrel Aszódon keresztül utaztában felidézte, az Uti jegyzetekben megírta iskolavárosával kapcsolatos érzelmeit: „Aszód! Hanem ezt nem olvasnod kellene a phlegmaticus papirról, de hallanod, ah, hallanod, a mint ajkaímról legördül társaságában az elandalodás sohajtásának: 

Aszód ‒ ! ‒ ! ‒ Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnan kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába. S mily eseménydús három esztendő! 

1. Itt kezdtem verseket csinálni ‒ ‒ 2. Itt voltam először szerelmes ‒ ‒ 3. Itt akartam először szinésszé lenni.” 

Aszódi eseménydús három esztendejének történéseiből elsőként említette: itt kezdett verseket írni. Aszódon keletkezett korai költeményei közül első és egyetlen verse, a Búcsúbeszéd megírására és elmondására Koren István professzor kérte fel. A vizsga, szokás szerint, az aszódi evangélikus templomban zajlott le, az egyházi felügyelő, báró Podmaniczky Lajos, a további felügyelők: Sárkány Sámuel főesperes, Esztergály Mihály alesperes, Braxatoris Károly dékán, Mikulás Dániel aszódi és környékbeli lelkészek, Ode Vilmos, a mezőváros bírája, a település más előkelőségei, a szülők és a diákok jelenlétében. Petőfi 54 hexameterből álló költeményében tőlük, tanítójuktól, társaiktól búcsúzott: 

Mai ünnep válni megenged 

Tőletek s a tanulástól, míg belekezdeni kell majd. 

Nagyságos báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja! 

S ti tisztelt figyelők, ti nagytudományu atyáink! 

Volt türedelmetökért szívünk mit nektek adózzon, 

Hogy minket hallgatni nem untatok el, rebegőket? 

Gonditokért hálás kebelünk forró köszönetjét 

És a csekély szálkú koszorúnkat kegybe vegyétek! 

Hosszú éltetöket soha gond, bú, baj ne epessze, 

Létünk és tanodánk folyton kegyetöknek örüljön! 

Drága tanító úr, ki fáradhatatlan iparral 

A tudományokban jártassá tenni akartál Bennünk’, vedd végső együttlétünkben ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre tetőled! 

S ti kedves helyek, ahol számt’lanszor mulatoztunk 

Vagy nagy körbe’ leülve, vagy a labdát veregetve 

És kapkodva, vagy ugrándozva, vagy édes örömben 

Víg dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt 

Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel! … 

S most társim! miután végét már érte a munka, 

Amely tíz hóig szűnetlen foly vala köztünk, Jóisten veletek! 

Tanodánkat hagyjuk örömmel És szaporán édes szüleink kebelébe siessünk! 

Aszód, 1838. június 

Másodikként említette aszódi életéből: itt volt először szerelmes. Feltehetően az 1836/37. tanévben beleszeretett Cancrinyi Károlyné, a hartai evangélikus lelkész özvegyének Emília nevű lányába, az aszódi evangélikus elemi iskola (kisiskola) tanulójába. Cancrinyi Emíliához leveleket vagy verseket írt, aki talán kapcsolatban állt a szerelmes fiúval, de az is lehet, hogy szót sem váltottak. Mocskonyi József tápiószelei evangélikus lelkészhez ment feleségül. Grácban katonaként 1840-ben írt a Galga partihoz című versében állított emléket Aszódnak, itteni első szerelmének, egy barna lánynak:

 Üdvözöllek messze bérctetőkről, Szent helyek! 

Hol a Galga lassu andalgással Hempelyeg. 

Hol pályája éden volt a gyermek- Ifjunak. 

Hol az életüdv örömvirági Nyíltanak. 

Lángszerelmem szép viszonozója, 

Emlékezve küldsz-e még sohajt a Szív után, 

Mellyet annyi kéjnek bölcsejében Ringatál, 

Mellynek első éneket lantjára Te csalál? 

Ah, rád vissza bús könyhullatással 

Néz szemem: Vesztve téged vésze boldogságom, Mindenem! 

Grác, 1840. május 1. 

Harmadikként írta Aszódról: itt akart először színész lenni. Petrovics Sándor 15 éves aszódi diák 1837 júniusában kikérte iskolai bizonyítványát Koren István professzortól, mivel csatlakozni szeretett volt az Aszódon fellépő Balogh István színtársulatához. Tanára megtagadta kérését, a színészek távozásáig bezárta a szökni próbáló diákot, és szándékáról értesítette szüleit. Azonnal Aszódra utazó apja alapos veréssel torolta meg szökési kísérletét. Személyiségfejlődésére Aszódon hatott az önképzés, az olvasás is. A gimnázium könyvtárát báró Podmaniczky Lajos alapította 76 kötettel, köztük német, latin, magyar nyelvű művekkel. 1838-ra az állomány 118 kötetre gyarapodott. 

Petőfi a három tanév során 47 kötetet kölcsönzött az iskolai könyvtárból, ezzel a harmadik a legtöbbet olvasó diáktársai közül. Apja sikertelen mészárszékbérlete Ercsiben Petőfi aszódi tanulmányainak végére nyilvánvalóvá vált Petrovics István tönkremenése, amely fia további anyagi támogatását, taníttatását lehetetlenné tette. A Petrovics család tönkrejutását elemezte Kerényi Ferenc: „Petrovics egyre kevesebbet foglalkozott eredeti mesterségével. Vásárokra járt, állatokat vásárolt, körbelátogatta bérleteit, és mindinkább vállalkozásai pénzügyeivel foglalkozott. Mészárszékeibe székálló legényeket (afféle üzletvezetőket), italméréseibe és fogadóiba kocsmárosokat kellett állítania. Ehhez már nem volt elég a család és a rokonság; az alkalmazottak számával pedig egyenes arányban nőtt a kockázat lehetősége… A készpénzkihelyezések során óhatatlanul kialakult a körbetartozások hálója… Bukásának közvetlen oka mégis az volt, hogy 1835. március 29-én felesben szabadszállási székálló legényével, Matulay Andrással három évre kibérelték a Dunán túl fekvő, Fejér megyei Ercsi mezőváros mészárszékét. Petrovics feladata ebben a felállásban a jószágok beszerzése volt. A közös bérlet 1835-ben ‒ a marhavész miatt ‒ veszteséggel járt. 

Ezért 1836-ban Matulay kilépett, a veszteséges vállalkozást minden kötelezettségével együtt társára bízva, viszont a Petrovicsnál letett 6000 váltóforint biztosítékát azonnal követelni kezdte. Ennek jogszerűségét Petrovics elismerte. Az 1837–38-ban székálló legényként tovább dolgozó Matulay a távolabbi, ritkán felkereshető és nehezebben ellenőrizhető Ercsiben azonban be is csapta, amikor a kimért hús árából 1579 forinttal maradt adósa. A családi vagyon még ezt is elbírta volna (a szerződésekben lekötött földjei értéke 8400 váltóforintot tett ki), ám ekkor bekövetkezett az árvízkár.”