Frissen Fejérből

2022.08.08. 12:37

Olvasópróbával kezdődött a Koronázási Szertartásjáték próbafolyamata

A hétfő délelőtti olvasópróbával hivatalosan is megkezdődött az idei, egyben utolsó Koronázási Szertartásjáték próbafolyamata. A több szempontból is rendhagyó, III. András, az utolsó Árpád-házi uralkodó koronázásába ágyazott élettörténetét bemutató darabot először augusztus 19-én láthatja a közönség.

Héjj Vivien

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

2013-ban indult útjára a Koronázási Szertartásjáték rendezvénysorozat, amely évről évre a Nemzeti Emlékhely fölé emelt színpadon – 2020-ban az Aranybulla-emlékműnél – mutatta be az Árpád-házi uralkodók koronázását, élettörténetük főbb vonulatait. A X. és a Nemzeti Emlékhelyen utoljára megtartott előadásban III. András – Az utolsó aranyágacska koronázásába ágyazott élettörténetét mutatja be a Vörösmarty Színház társulata. A darab egyúttal összegzi az Árpád-ház azon korszakát, amelynek az önálló magyar államiság megmaradását és megszilárdulását köszönhetjük.

Az olvasópróba megkezdése előtt az alkotók az Osszáriumnál egy szál virággal emlékeztek meg az Árpád-ház tagjairól. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, aki egyben a készülő darab rendezője is felidézte, a szertartásjátékok az elmúlt tíz évben mintegy háromszáz évet öleltek fel és kilenc király élettörténetét mutatták be. Mivel kevés írásos emlék maradt fenn, így az alkotó fantázia és képzelet nagyobb szerepet kapott, hogy újra felépítse és színpadon megjelenítse az uralkodói családok sorsát.

– Ez az előadás azért született, hogy megmutassa, mindaz, amit a magyar államiság első háromszáz évében az Árpád-házi uralkodók tettek, az tulajdonképpen ma is él és virágzik. Ezeknek az embereknek, ezeknek a királyoknak és ennek a korszaknak köszönhetjük, hogy a magyar államiság úgy meg tudott kapaszkodni, hogy gyakorlatilag a mai napig él és létezik. – fogalmazott Szikora János.

– Az Árpád-ház utolsó uralkodója III. András. Nem ő az egyetlen, akivel a történelemkönyvek, a történelmi emlékezet mostohán bánnak. Nagyon keveset tudunk róla, szinte semmit. Az embernek az az érzése ha történelemkönyveket olvas, hogy mire a történészek elérnek III. Andráshoz, már bennük van, hogy lapozzunk-lapozzunk, menjünk tovább, úgyis jönnek az Anjouk és ott egy új korszak, egy új felvirágozás kezdődik. Ebben sok igazság van, mert III. András olyan országot, olyan helyzetet, olyan uralkodási szituációt örökölt, amiben nagyon nehéz volt sikeresnek lenni. Mondhatnám azt is, hogy nem lehetett. Neki sem sikerült, de legalább megpróbálta. Az a próbálkozás, az a hihetetlen ambíció, amivel ez a fiatalember megpróbált a teljes káoszba süllyedt országban rendet teremteni, az egészen elképesztő. – magyarázta az olvasópróbán rendező.

A X. Koronázási Szertartásjáték bemutatójára augusztus 19-én a Nemzeti Emlékhelyen kerül sor. III. András szerepében Sarádi Zsoltot láthatja a közönség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában