Frissen Fejérből

2021.08.11. 16:18

Művészet az udvarban – Ismét közösségi kulturális eseményt rendez a Fehérvári Polgárok Egyesülete

Több mint egy év után ismét közösségi kulturális eseményt rendez a Fehérvári Polgárok Egyesülete Székesfehérvár belvárosában. Nemcsak hétvégére, de a jövőre nézve is vannak terveik.

Baráth Eszter

Augusztus 15-én, vasárnap 15 órakor ismét élettel és művészettel telik meg az Oskola utca 10. szám alatti ház udvara, köszönhetően a Fehérvári Polgárok Egyesületének, akik ismét megrendezik a már hagyományosnak számító Zenélő Kultúr Udvart.

Palkovics Lajos, az egyesület elnöke elmondta, rendkívül színes program vár azokra, akik velük töltik majd el a vasárnap délutánt. 10 festő az udvarban készít el egy-egy alkotást, a falakat fotósok képei díszítik majd, a színpadon pedig a könnyed dallamok és a prózai előadók mellett dallamfüttykoncert is felcsendül.

Palkovics Lajos kiemelte, az egyesület tagjai már nagyon várták, hogy ismét megvalósuljon egy ilyen rendezvény, hiszen a hosszú bezártságot követően jóleső érzés ismerős arcok között, jó hangulatban eltölteni az időt. Hozzátette, az előadók is örülnek a lehetőségnek, hiszen amellett, hogy ismét közönség elé állhatnak, a program ideje alatt egymástól is tanulhatnak. Viszont tapasztalatai szerint a lakosság egy része még nem igazán mer részt venni a hasonló eseményeken, de küldetésüknek érzik a közösség összekovácsolását és a generációk közötti szakadék csökkentését. Talán ez az oka annak is, hogy a Zenélő Kultúr Udvar egy csalá­dias esemény, ami összehozza a művészet kedvelőit és ennek – az elmúlt években szerzett tapasztalat szerint – az időjárás sem szabhat gátat.

A jövőre nézve is lelkesen készülnek, hiszen a tervek szerint visszatérnek a járvány előtti rendezvényeik, mint a karácsonyfa-állítás, a húsvéti tojáskút megalkotása, májusfa felállítása és kitáncolása, vagy a Bory-várral közösen szervezett gyermekprogram létre­hozása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában