Izzó harmóniák a templom hűvösében

Tavaly – megannyi más zenei programmal együtt – a 2004 óta folyamatosan megrendezett Harmonia Albensis is kényszerű szünetet tartott. A járványhelyzet javulásával az Alba Regia Szimfonikus Zenekar új vezetősége – egyetértésben Székesfehérvár önkormányzatával – az újraindítás mellett döntött: július első napján a Szent Imre-templomban az Ars Oratoria kamarakórus előadásában az osztrák-német romantika egyik legfontosabb alakja, Anton Bruckner művei csendültek fel Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy vezényletével.

Az 1824-ben a Linzhez közeli Ansfeldenben született, pályafutását Linzben és Bécsben kiteljesítő, 1896-ban elhunyt Anton Bruckner elsősorban hatalmas léptékű szimfóniáival írta be nevét az európai zene történetébe. Ugyanakkor vitán felül a katolikus egyházi zene egyik legnagyobb mestere: több misével, zsoltárfeldolgozásokkal, egy rekviemmel, egy tedeummal, valamint számos motettával gazdagította a Musica Sacra irodalmát.

Ebből a sajátos repertoárból kaptunk ízelítőt az Ars Oratoria kamarakórus jóvoltából: a komponista halálának 125. évfordulója előtt tisztelgő hangverseny első felében négy rövid latin nyelvű művet (Locus iste, Iam lucis orto sidere, Ave Maria, Tantum ergo) hallhattunk. Ezek a motetták a reneszánsz, a barokk és a klasszikus mesterek örökségét ötvözik a romantika stílusjegyeivel – ünnepélyes hangvétel, tiszta szólamvezetés, kiegyensúlyozott harmóniakezelés és érzékeny szövegkezelés jellemzi őket. Az énekkar erőteljes hangképzéssel, ugyanakkor a hangszínek pazar gazdagságával szólaltatta meg a darabokat Pad Zoltán koncentrált vezetésével: különösen tetszettek a zárlatok finom, semmibe vesző kicsendítései. Két kompozícióban Teleki Miklós orgonaművész működött közre: elsőrangúan – teljesítményének értékét tovább növelte, hogy a karzaton álló nagyorgonán játszott, messze a szentélyben elhelyezkedő énekesektől.

A hangverseny második fél­idejét Bruckner nyolcszólamú vegyes karra és tizenöt fúvós hangszerre komponált e-moll miséje töltötte ki, amely 1866-ban keletkezett Franz-Josef Rudigier linzi püspök megrendelésére a linzi székesegyház fogadalmi kápolnájának befejezésére. Bruckner utóbb átdolgozta a darabot: a második verziót 1885-ben mutatták be Linzben.

A miserepertoárban szinte egyedülállóan különleges hangszerelés oka minden bizonnyal a premier körülményeiben keresendő: az ősbemutatóra szabadtéren került sor. Az előadás a fúvósok mellett nagy feladatot ró az énekkarra is, amelynek számos ponton önállóan kell helytállania. A körülbelül negyvenperces terjedelmű kompozíciót egy találó hasonlat így jellemzi: „Mialatt Rudigier püspök egy új székesegyházat emelt, Bruckner zenei hangokból épített katedrálist.”

A rendkívül ritkán hallható – városunkban alighanem először felcsendülő – mise megszólaltatása, a történeti jelentőségen túl, a hangverseny mottójának megfelelően („Sursum corda” – Emeljétek fel szíveteket!) lélekemelő élményt nyújtott. Különösen is a Credo, a Benedictus és az Agnus Dei tételekben: az egymással összefonódó ének- és hangszeres szólamok szövete valósággal izzott a templom hűvös boltívei alatt.

A nagyszámú közönség lelkes tapssal köszöntötte az előadókat: a Bruckner-est az elkövetkező hetekben további felfedezéseket kínáló hangversenysorozat méltó nyitányának bizonyult.