Frissen Fejérből

2021.04.22. 07:10

Vándor vagy, ember – online lép fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Addig is, amíg nem játszhatnak élőben, közönség előtt, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar időnként online koncertekre invitál.

Bokros Judit

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a járványügyi helyzet miatt több szabadtéri koncertet adott már jó időben

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-archív

A zenekar utoljára ősszel, a Szent Imre-templomban játszott közönség előtt, halottak napja alkalmából. Azóta több felvételt is közzétettek YouTube-csatornájukon, hogy hűséges követőiknek, a zenebarátoknak ne kelljen hiányolniuk őket, és ők is folyamatosan jelen tudjanak lenni.

A szimfonikusok egyik visszatérő sorozata a 2015 óta működő Farkas Ferenc Hangversenybérlet. Ennek következő koncertje nézhető, hallgatható meg online Vándor vagy, ember címmel április 27-én, kedden 19 órától a videómegosztón. Az est karmestere és szólistája Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, akinek karrierje töretlenül ível felfelé: szólistaként és kamarazenészként világszerte ad koncerteket. Hazánkban rendszeresen szerepel a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Budapesti Fesztiválzenekarral és a MÁV Szimfonikusokkal.

Kedden 19 órától a videómegosztón követhetjük a koncertet
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-archív

A műsorban Mozart A-dúr hegedűversenye, Saint-Saëns Bevezetés és Rondo Capriccioso című műve és Beethoven 7. szimfóniája hangzik el. A felvételt a Vörösmarty Színházban rögzítették február 28-án recorded live, azaz vágás nélküli változatban. Ezzel kvázi élő koncertfelvétel jött létre, amely ingyenesen hallgatható meg – olvasható a zenekar közleményében, amely részletezi a műveket is. Az estet Wolfgang Amadeus Mozart A-dúr hegedűversenye nyitja, amely Mozart öt hegedűversenye közül talán a legkiforrottabb – a műfaj legnépszerűbb darabjai közé tartozik, világszerte a hegedűsök állandó műsorszáma. Egy öt darabból álló, impozáns sorozat záróköve, amelyben a szerző összegezte a versenymű fejlesztésében elért vívmányait, a továbbiakban pedig nem írt több hegedűversenyt. Az A-dúr kompozíció befejezésekor, 1775 decemberében Mozart mindössze 19 esztendős volt, de kivételes tehetségéről már mesterművek hosszú sora árulkodott.

Camille Saint-Saëns Bevezetés és Rondo Capricciosója francia eleganciával párosított, spanyol karakterű zenemű – igazi hegedűvirtuózt követelő alkotás, amelyet szerzője 1863-ban a kor egyik legnagyobb hegedűsének, a spanyol Pablo Sarasaténak írt. Az 1867 áprilisában, Párizsban tartott bemutatón ő játszotta a hegedűszólót, a zenekart a szerző vezényelte. A mű eredetileg Saint-Saëns első hegedűversenyének (Op. 20) része volt, de a nagy sikerre való tekintettel a szerző külön is megjelentette.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a járványügyi helyzet miatt több szabadtéri koncertet adott már jó időben
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap-archív

A 7. (A-dúr) szimfóniát (op. 92.) Ludwig van Beethoven 1811 és 1812 között komponálta, amíg a csehországi fürdőhelyen, Teplicén egészségét kúrálta. A négytételes zeneművet barátjának, gróf Moritz von Friesnek ajánlotta, a szimfóniát a hanaui csatában megsebesült katonák számára rendezett jótékonysági koncerten, 1813. december 8-án Bécsben mutatták be, nagy sikerrel. Beethoven a premieren megjegyezte, hogy ez volt élete egyik legjobb műve, rajongói pedig ezt tartják a legvidámabb szimfóniájának. Egy későbbi időpontban, 1814. február 27-én megtartott hangversenyről Anton Schindler német zeneíró és karmester – Beethoven „fizetés nélküli magántitkára” – így ír: „A tetszésnyilvánítás tombolása felülmúlt mindent, amit addig hangversenyteremben valaha is hallani lehetett.” Bartha Dénes zenetörténész szerint „Tematikája szenvedélyesebb, sodróbb lendületű, hangszerelése fényesebb, színesebb, harsogóbb minden addigi zenekari művénél!”

A fehérvári muzsikusok mindeközben gazdag nyári programkínálattal készülnek szabad térre, a személyes találkozás reményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában