Csengey, Csoóri és a csodálatos, méltóságos vitakultúra

A kötet a magyar rendszerváltozás legendás, korán elhunyt alakjának, Csengey Dénesnek a portréját rajzolja meg, ugyancsak megalapozott tudással, érzékenységgel, az objektivitást és a személyes érintettséget egyaránt felmutató módszerrel. Különösen fontos az ilyen, higgadtságról tanúskodó és tudományosan alátámasztott írás abban a korszakban, amelyben egymásnak feszülnek az indulatok, és gyakran megalapozatlanul vádaskodnak különböző oldalakról. S amellett, hogy hű képet kapunk Csengey Dénes pályájáról, annak torzóban maradásáról, az sem mellékes, hogy a tárgyalt időszak egészéhez is fontos adalékokat szolgáltat a szerző.

A tanulmány értékei közé tartozik az irodalomelméleti jártasság, a szintézisteremtő képesség, a politika és az irodalom viszonyának elemzése. Azért is fontos ez, mert – a tanulmány hősétől némileg eltérően – Bartusz-Dobosi a szépirodalmi tevékenységnél is jelentősebbnek tartja Csengey szerteágazó, egyéb tevékenységi formáit. Ez a sokoldalúság, a bátor közéleti szerepvállalás teszi halhatatlanná az alakját. (És ezért különösen tragikus korai halála, bár tevékenysége akár teljesnek is mondható.)

A Pozicionálás a kortárs irodalomban c. rész szerencsésen jelöli ki Csengey helyét: „…Számára az ország jobbításáért megnyilvánuló profetikus feladatvállalás az egyetlen járható út…” Természetesen számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy az ilyen út mások számára avíttnak tűnhet, ám ez mit sem von le a vállalkozás heroikusnak is mondható értékeiből. Fontos mondatok szólnak arról is, hogy mindebben jelentős volt Németh László szellemiségének a hatása is. Ugyancsak fontos, hogy betekintést kapunk a hetvenes, nyolcvanas évek szellemi-politikai világába, abba a világba, amelyben kibontakozott Csengey Dénes tevékenysége. (Említsük meg például a keszthelyi Csokonai Asztaltársaságot, amelyben Csengeynek jelentős szerep jutott.) És megidézi Bartusz-Dobosi a korszak irodalmi vitáit is, s ezekben mindinkább kirajzolódik Csengey világlátása és hovatartozása.

Olvashatunk a nyolcvanas évek irodalmi botrányairól is, többek között az írószövetségi pengeváltásokról, Nagy Gáspár verseiről, a Mozgó Világ „keresztre feszítéséről”, és ez azért is fontos, mert Csengey igen meghatározó szerepet játszott abban az időben, legfőképpen a József Attila Kör élén. Emlékezhetünk a parázs vitákra, amelyekben például Csoóri Sándor mellett kiállt Agárdy Péter ellenében. Mind Csengeyt, mind Csoórit egy sajátosan méltóságteljes vitakultúra jellemezte a pártkatonáktól eltérően. Egy fontos mondat: „…Csengey a maga jelleméből fakadóan mindenhol ott van. Szinte érthetetlen, hogy miből táplálkozik kimeríthetetlennek tűnő energiája…” Más kérdés, hogy úgy tűnik: mégiscsak kimeríthető volt…

A tanulmány értékeihez tartozik az is, hogy arányosan van benne jelen a szigorúan tudományosnak számító elemzés és a könnyedebb, esszészerű értékelés. Ebben is láthatjuk a szerző összetettségét, szépirodalmi és tudományos tehetségének nyomait. Jellemzi a jó arányérzék is, és így lesz a dolgozat élvezhető olvasmány is egyben. Lépésről lépésre nyomon követhetjük, hogy miképpen lép előre Csengey a politikai pályán a rendszerváltoztatás idején. Szövegeinek elemzése is igen izgalmas része a tanulmánynak. Itt is, másutt is példásan használja fel a szakirodalmat, a szerzői tisztesség jegyében. Idézetei találóak, és az írás fő vázát szolgálják.

Meggyőző az is, ahogy a nemzedéki kérdéseket analizálja. A beatkorszakot és az elszalasztott lehetőségeket. Ezt különösen izgalmas olvasnunk napjainkban, akkor, amikor az egész rendszerváltoztatás felemás eredményeit hangoztatják sokan – s bizony, joggal. Alaposan elemzi Cseh Tamás jelenségét és jelentőségét is. Hasonlóképpen a nemzedéki naplókat. Még egy fontos mondat: „…az életművet a közösségért felelősséget érző öntudat identifikálja, amennyiben a szerző sorsfeladatként értelmezi írói, közéleti szerepét…”

Igen pontosan jelöli ki Csengey Dénes helyét is Bartusz-Dobosi László, miközben a „nemzeti kánont” emlegeti. Hangsúlyozza a leírt szó és a megélt élet közötti összhangot, a hitelességet. Újra olvashatunk a Németh László-hatás erejéről, és arról is, hogy sajnálatos módon a „növekedés” félbeszakadt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a tanulmány szerzője igen árnyaltan fogalmaz, és óvakodik a direkt ítélkezéstől.