Találkozásokra várva

2021.02.10. 15:30

Online is igyekeznek értéket teremteni a megye fiataljai

Fiatalok meséltek arról, hogyan élik meg az élő kapcsolatok hiányát, különösen egy közösségen belül.

Bokros Judit

Csizmadia Máté Noel, Solymossy András és Kalafatics Imre kultúrakedvelő közösséghez tartozik

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Három fiatalemberrel ülök a Petőfi-szobornál az akkor éppen tavaszias februári délutánban. Mindhárman középiskolások, tizenegy, illetve tizenkettedik évfolyamosok, tehát még előttük az élet, millió lehetőséggel. Most mindegyikőjük a tanulásra fókuszál elsősorban, a közelgő érettségi miatt is. Persze, szeretnek kikapcsolódni, nagyon is szükségük van erre a kötelező feladatok és a szinte folyamatos online jelenlét közepette. Mert tudjuk: a digitális oktatás miatt legalább a fél napjukat monitor előtt töltik. Na de adódik a kérdés: hogyan tudnak most találkozni, feltöltődni? Hiszen a Covid miatt számos korlátozás nehezíti az életüket. Ki tudnak, ki akarnak lépni a virtuális térből? Mint kiderült, a három fiú és sok társuk esetében nagyon is igen a válasz.

A vasváris Csizmadia Máté Noel, a Lánczos-gimiben tanuló Solymossy András és a telekis Kalafatics Imre arról a kis közösségről mesélt, amellyel a székesfehérvári Szabad Színház utánpótláscsoportjának tagjaiként rendszeresen tartják a kapcsolatot. S nem csupán azért teszik ezt, hogy állandóan „trendin” a neten lógjanak, hanem elsősorban azért, hogy ezt az időt is tartalmasan töltsék, és valahogy pótolják azt a hiányt, amelyet a személyes találkozások, a próbák elmaradása okoz.

Mátétól megtudom, hogy tavaly még játszottak valamennyit közösen, s a Háy János írásából készült, Völgyhíd című darabjukkal díjat is nyertek. Aztán megint jöttek novembertől a lezárások, így azóta lényegében online vannak jelen egymás életében. Ezt már kissé nehezen viselik – emelik ki a fiatalok –, jó volna újra személyesen átélni a találkozások, a közös próbák örömét.

A körülbelül 20-30 fős közösségüket az tartja össze, hogy mindannyian szeretnek alkotni, legyen szó színházról, zenélésről vagy akár versírásról. Mert ezt is művelik. Szeretnének valami maradandót, tartalmasat alkotni.

Csizmadia Máté Noel, Solymossy András és Kalafatics Imre kultúrakedvelő közösséghez tartozik
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Amíg még lehetett, addig hetente, a színjátszó próbák előtt 1-2 órával találkoztak, a munkát pedig szintén együttléttel, beszélgetéssel vezették le. Nyaranta is összejöttek a táborokban, illetve azon kívül is. A fiúk azt mondják: mindig nagyon várták a próbákat, mert ott az összes felgyülemlett feszültséget le tudták vezeti, a kreatív energiák fel tudtak szabadulni. Most talán ez hiányzik nekik a legjobban. Hiába írnak, alkotnak otthon, hiába osztják meg ezeket a műveket virtuálisan egymás között, az sosem lehet olyan, mint amikor élőben vitatják meg az őket érdeklő témákat, a szövegeket, zenéket (koncertet is adtak online).

Hetente többször vannak jelen egymás életében különböző online alkalmazásoknak köszönhetően, de igyekeznek függetleníteni magukat a népszerű közösségi oldalaktól. Mert nagyon is be lehet ezektől sokallni – állítja András és Imi is. Mindannyian hozzáteszik: figyelni kell, hogy ne csak „pörgetés” legyen, hanem olyan tartalommal foglalkozzanak, aminek van értelme. Szerintük hozzá lehet szokni ehhez a világhoz is, de nem érdemes. A valódi, fizikális érintkezésen alapuló világ sokkal jobb.

Igaz ez a digitális oktatásra is, bár minden elismerésük a jelenleg így oktató pedagógusoké – teszik hozzá. Csakhogy az iskolában sokkal jobban jelen tudnak lenni, a figyelmük is koncentráltabb, mint a digitális változatnál. Ráadásul az életritmusuk megborult valamelyest, hiszen mivel nem kell bejárni, ezért nincs meg az iskolakezdés előtti ráhangoló 1-2 óra, hanem sokan csak éppen a kezdés, 8 óra előtt kelnek fel. Ezzel szemben, amikor többeknek írásbeli dolgozatot kell írni, hirtelen reggel 8-ra be kell menni megint a suliba, és teljesíteni is kell. Szóval, furcsa az egész – jegyzik meg.

Mégis úgy tűnik, így érkeznek el hamarosan az egyre csak közelgő érettségihez. Az biztos, hogy ez az időszak emlékezetes marad számukra, talán meg is változtatja őket – vélik, s a beszélgetésünk alapján minden bizonynyal igazuk van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában