Szív utca Rómában?

2020.11.03. 07:35

Gurubi Ágnes és Péntek Orsolya könyveivel ismerkedhettünk

Két női író nagyon érzékenyen megírt, családi történeteken nyugvó regényét mutatták be a minap.

Bokros Judit

Gurubi Ágnest (balra) Szív utca című regényéről kérdezte Toldi Veronika (jobbra)

Fotó: Bokros Judit / Fejér Megyei Hírlap

A Study könyvesboltban ­Gurubi Ágnes és Péntek Orsolya vendégeskedett, a szerzőkkel pedig a Kalligram Kiadó szerkesztője, Toldi Veronika beszélgetett.

Gurubi Ágnes első regénye Szív utca címmel jelent meg. Az újságíróként, szerkesztőként is dolgozó író családja női ágának történeteit fedi fel, feltárva a múlt traumáit, hogy a jelen és a jövő lányainak sorsa már másként alakulhasson. Péntek Orsolya egy családtörténeti trilógia végére tesz pontot Hóesés Rómában című könyvével. Az Andalúz lányai, a Dorka könyve című kötetek után ezúttal a korábbi regények főszereplőinek édesanyja és nagynénje kerül a középpontba.

A beszélgetés elején szó esett arról, mit gondol a két szerző a terápiás írásról. Ági korábban foglalkozott ezzel, ám az nem volt részéről tudatos döntés, hogy regényét terápiás jelleggel írja meg. Orsi úgy véli: létezik ez a műfaj, viszont nem tartja a szépirodalom részének.

Szerinte az író pozíciója más, nem lehet annyira személyes viszonyban egy szöveggel, mint egy terápiás írás során. Sokkal szenvtelenebbnek kell lenni, hogy megmaradjon a távolság a szerző és a szöveg között.

Gurubi Ágnest (balra) Szív utca című regényéről kérdezte Toldi Veronika (jobbra)
Fotó: Bokros Judit / Fejér Megyei Hírlap

A regényírás mikéntjét firtató kérdés kapcsán elhangzott: Orsi általában hosszú ideig dolgozik egy könyvön, mindig kivárja, míg van egy gyújtópont, ami beindítja a szöveget. Az Andalúz lányai például tíz éven át készült. Ági ezt el sem tudja képzelni, ő megpróbálja minél hamarabb kiírni magából a feszítő gondolatokat.

A két regényben a családtörténeti kiindulóponton túl közös még a fájdalom meg­élésének ábrázolása – ám ennek mikéntjét mindkét alkotó másként dolgozza fel, látja és láttatja olvasóival.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában