Agárdi művésztelep: harminc év távlatából

Három teremben fért el az a közel hetven, különféle technikával készült kép, amelyeket nézve úgy is átérezhetjük valamelyest a legendás művésztelep hangulatát, ha sohasem jártunk ott. Az olajfestmények, grafikák, vegyes technikájú művek között sokat maga a környezet, a Velencei-tó, a part látványa ihletett, és azt is ábrázolja, vannak viszont szép számmal olyan alkotások, amelyeken nem jelenik meg konkrétan a helyszín. Külföldi és ismert helybeli művészek – például Pinke Miklós, Revák István, Ecsedi Mária, Jónás Attila –, valamint akkoriban még tanuló művészpalánták képeiben gyönyörködhetünk – szó szerint.

A gyűjteményes tárlat anyagát a ház igazgatója, Simon József, Revák István festőművész és Szűcs Erzsébet művészettörténész válogatta azokból az alkotásokból, amelyeket a művészek fölajánlottak egy-egy tábor végén a művelődési háznak vagy az önkormányzatnak. A kezdeteket, a nagyon jó hangulatú művésztelepek 22 évét Simon József idézte föl kérésünkre.

– Annak idején Szegedi Zoltán fehérvári festőművész ötlete volt a tábor elindítása. Arra gondolt, jó volna a város festőművészeit összefogni, és egy ilyen művésztelep keretében alkotási lehetőséget biztosítani számukra. Az akkori cégvezetés támogatta a kezdeményezést, s átadták tíz napra a Köfém agárdi üdülőjét, ráadásul teljes ellátással. Az önkormányzat szintén felkarolta az ötletet, és mivel az első alkalom nagyon jól sikerült, így egy év múlva következett a folytatás. A művésztelep egészen 2011-ig fogadta az alkotókat – mesélte az igazgató.

Először meghívásos alapon lehetett részt venni, majd pályázati alapú lett a rendszer. Aki jönni akart, annak írásos anyagot kellett benyújtania.

– A mi dolgunk itt, a művelődési házban az volt, hogy leszervezzük és koordináljuk a tábort – folytatta Simon József. – Óriási munka volt, már csak azért is, mert minden anyagot – festéket, vásznat, egyéb kelléket – be kellett szereznünk, és előfordult például, hogy egy-egy színért utólag kellett szaladgálni. Az önkormányzat, amely anyagilag finanszírozott, idővel bevonta a testvérvárosokat, tehát onnan is érkeztek művészek. Így minden évben 3-5 ember jött külföldről, a többiek helyiek voltak a tíz-tizenkét fős művésztelepen. A tíz nap során az alkotás mellett mindig adódott program: kirándulás a környéken, borkóstoló, az akkori Fehérvári Vigasságok vagy a móri művésztelep meglátogatása. Zárásként villámtárlat következett, amikor mindenki megmutatta, mit alkotott.

Az Öreghegyi Közösségi Házba pedig olyan kiállításokat szerveztek később, amelyeken az előző évi résztvevők közül kiválasztott két művész (egy magyar és egy külföldi) állíthatott ki. Nagy hatása volt tehát a tábornak, és sok jó élmény kötődik hozzá mind a szervezők, mind a résztvevők részéről.

A Köfémben látható Volt egyszer egy művésztelep című kiállítás megnyitóján a járvány­ügyi helyzet ellenére megjelentek olyan helyi művészek, akik a kezdeteknél is ott voltak.

A 30 éves évfordulóra szép kiadvány készült, ebben megtekinthetők a képek, amelyek egy részét két teremben fent hagyják, mintegy állandó tárlatként.