színes (mese)világ

2020.06.03. 17:30

Vidámságot, harmóniát közvetítenek Magony Henriett festményei

Magony Henriett tehetségét az alkotásban és a gyerekek tehetségének fejlesztésében éli ki. Most az Igézőn keresztül látható virtuális tárlata.

Bokros Judit

Henriett amellett, hogy megalkotja saját mesevilágát, a gyerekeknél is segíti ennek kibontakoztatását

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Vidámságot, harmóniát közvetítenek az ifjú festőművész képei, amelyek sokszor különleges csodavilágot ábrázolnak. Női portrék, színpompás tájak, csendéletek a témák, de megjelenik a színház, az előadóművészet is, például a bábjátékos alakjában.

Magony Henriett zalaegerszegi születésű, s már gyermekként sok figyelemfelkeltő rajz, festmény került ki a kezei alól. A művészet, a rajzolás iránti érdeklődésére hatott anyukája, aki földrajz-rajz szakos tanárként sokszor vitte kirándulni, ilyenkor pedig sűrűn látogattak múzeumokat, templomokat is. A kislány rengeteg pályázaton vett részt, többször nyert, mégsem gondolkodott abban, hogy hivatásának válassza a képzőművészetet és ilyen irányban tanuljon tovább. Azt viszont érezte a közgazdasági középiskola végéhez érkezve, hogy más irányban képzeli el a folytatást. Mivel a gyerekek és az ő gazdag képzeletviláguk közel áll hozzá, ezért Sopronba, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karára jelentkezett, ott szerzett óvodapedagógus diplomát. Tanulmányai alatt Gáspárdy Tibor és Kovács-Gombos Gábor művésztanárok tanították.

Önkifejezés az alkotásban

Miután végzett, a fehérvári (azóta megszűnt) Mancz János Óvodában helyezkedett el, ahol egy idő után elkezdte a tehetséggondozást a művészeten keresztül. A kis műhelyben hetente jöttek össze az arra fogékony nagycsoportos gyerekekkel, akiknek különféle technikákon keresztül mutatta meg, milyen öröm és fejlődési, önkifejezési lehetőség lakozik az alkotásban. Pályázatokon, kiállításokon vettek részt, közben pedig Henriett is elkezdett festeni. Innen megindult a folyamat, mert nagyon szeret elmélyülni ebben a tevékenységben. Ha van ihlet, elképzelés, akkor viszonylag gyorsan alkot, de nagyobb lélegzetvételű munkái is voltak már. Szívesen próbálgatja a technikákat, ám többnyire azért olajjal, akrillal, pasztellel dolgozik. A témákat tekintve a portré érdekli a legjobban, s mivel foglalkoztatja a mesevilág, ezért jelennek meg művein gyakran tündérek, mesebeli lények. Mostanában viszont csendéletből is többet fest, szereti összerendezni a látványt, és amúgy is szívesen dekorál – ebben szintén megmutatkozik az esztétikumhoz fűződő erős viszonya.

Henriett amellett, hogy megalkotja saját mesevilágát, a gyerekeknél is segíti ennek kibontakoztatását
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Egyéni kiállítása tavaly volt először Budapesten, miután Zsidákovics Mihály festőművész felkérte az első önálló tárlatra. Ezután beindult a folyamat, s több fővárosi kiállítóhely következett. A bábjátékos című képe még egy nemzetközi tárlaton is szerepelhetett.

Második önálló kiállítására Csató Tamás festőművész jóvoltából került sor, akinek művészete és szakmai tapasztalata pozitívan hatott a fiatal alkotóra.

Virtuális tárlat

Székesfehérváron idén tavasszal mutatkozott volna be először, mert a Szabad Színház vezetője, Nagy Judit meghívta az Igézőbe. Mivel azonban közbejött a koronavírus-járvány, ezért a kiállítás egyelőre csak virtuális formában valósulhatott meg. Tervben van viszont a klasszikus, személyes bemutatkozás is.

A Csiga(ka)land című kép
Fotó: Magony Henriett

Henriett időközben már az Árpád Úti Óvoda Vízivárosi Tagóvodájában folytatja a tehetséggondozást. Itt nagyon jó, támogató közegre talált, és e helyen is sok ügyes, érdeklődő gyermekkel foglalkozhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában