Jubileumot is ünnepeltek: ötéves a Rájátszik – Rácalmási Játékszín Kör

– Ez egy régi szerelem volt, egészen pici koromtól kezdve mindig jártam színjátszó körökbe. Amikor bekerültem az egyetemre, akkor ennek vége lett. Felnőtt színjátszó csoportot sokkal nehezebb találni. Ezért örültem meg, amikor olvastam a hirdetést. Hogy miért csináljuk ezt munka mellett? Nagyon sokat ad a szereplőknek. A munkahely, a család, a napi rohanás után van egy délután egy héten, amikor mindezt el lehet engedni, egy kicsit kikapcsolódni. Olyan dolgokat kipróbálni, amit soha életünkben nem próbáltunk. Van nálunk villanyszerelő, fodrász, óvónő, mindenféle szakmájú tagok. Nekünk felszabadító érzés egy picit belebújni másnak a bőrébe. Kihívás, hogy ki kell állni emberek elé szerepelni. Ez szinte mindenkitől távol állt előtte. Van, aki évekig eljárt az előadásainkra, de hoszszú idő kellett, mire elszánta magát, és most nagyon szereti.

– A heti egy próba nem kevés?

– De nagyon kevés, sokszor küzdünk időhiánnyal. Mára már jobban terhelhető a csapat. Otthon megtanulják a szöveget, és több mindent bevállalnak egyszerre. Korábban egy évben egy produkciót hoztunk létre. A tavalyi év volt az első, amikor az előadásainkat elvittük már Rácalmáson kívülre is, Dunaújvárosba, Bölcskére, Nagyvenyimre, ami ugyancsak nagyon különleges élmény volt. Már betanultunk kisebb kabaréjeleneteket, amivel Rácalmás életében szeretnénk egy picit jobban részt venni. Idén két bemutatónk is lesz. Most igyekszem kiválasztani. Nem könnyű, figyelembe kell venni a létszámot, a képességeket, és hogy a néző is befogadja. Szeretnénk egy hagyományosnak mondható szórakoztató, könynyed darabot, aminek azért van mondanivalója, valamint Trianon évfordulója előtt tisztelegve szeretnénk egy komolyabb, tartalmasabb darabot is bemutatni.

– A jelmez nem olcsó dolog. Ki finanszírozza?

– Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, mert minket támogat az önkormányzat a művelődési házon keresztül, van költségvetésünk, a társulatot magáénak érzi a város. Minden támogatást megkapunk, a termet ingyen használjuk, ha fellépésünk van, akkor mindenben segítenek. Nagyon ritka az ilyen támogatás.

– Szakmai mentor is segít az előadások létrehozásában?

– Nem. Én történelem–magyar szakos tanár vagyok, és tavaly elvégeztem a drámapedagógiát is. A motivációt is a csoportnak köszönhetem, a csapatból írtam a szakdolgozatomat, hogy a felnőttekre milyen hatással van az amatőr művészet. Nekem is nagyon sok mindenre választ adott. Hogy miért érdemes csinálni, hogy tisztán lássuk, nem színészek vagyunk, hanem színjátszók. Ezt a magyar nyelv gyönyörűen megkülönbözteti, és tényleg nagyon más a funkciója a kettőnek. Nyilván szakmailag nem vagyunk annyira felkészültek, mint a színészek, és nem is célunk, hogy teljesen profi produkciókat hozzunk létre. Tudjuk, hol vannak a korlátaink. De a cél, hogy legyen egy fejlődés. Egy különleges élményt nyújt nekünk és a nézőknek is, mert a szomszédjukat, a rokonukat, a fodrászukat láthatják a színpadon. Nagyon sokat fejlődtünk, ha azt nézzük, honnan indultunk el. Szerintem ez látszik a játékunkon, sokkal felszabadultabb, lazább, magabiztosabb a csoport. Legfeljebb látásból ismerték egymást a tagok, mára pedig közös baráti programokat szervezünk.

– Hányszor öt év van még ebben?

– Nagyon remélem, hogy minél több! Nagyon nagy örömöt okoz ez nekünk. Csütörtök reggel, a próba napján, amikor felkelünk, már alig várjuk, hogy este hat óra legyen. Tényleg játszunk. Nálunk sokkal erősebben megvan ez a játékjelleg, mint a színészeknél.