Varró János szerint méltatlanul romlott a pedagógusok megítélése

Már 1982 óta tanít a Hermannban, sosem akart váltani?

– Volt több lehetőségem, de nekem Fehérvár mindig egy csodaváros volt. Itt születtem. Nekem nagyon sokáig Víziváros volt a minden: Mancz János ovi, Május 1. téri iskola, Jézus Szíve-templom, az első munkahelyem az ÉDÁSZ Erőmű volt, az is ugyanott. Nem tanárként kezdtem. Annak idején a hangszerkészítő szak felé kacsingattam volna, de anyámék nem akarták, mert nem volt ilyen képzés Fehérváron. Így lettem helyette mechanikai műszerész. Apám, anyám MÁV-tisztviselők voltak. Hárman vagyunk testvérek, mindegyikőnk tanult zongorázni. A családunknak azonban nem volt köze a népi hangszerekhez, a paraszti kultúrához. Viszont gyerekkoromban, az Olaj utcában, ahol laktunk, még tehénlepények voltak, a hatodik szomszédtól hordtuk a tejet. Egyik karácsonyra kaptam egy citerát…

Fehérváron és környékén sok gyerek van, aki először akkor találkozik népi hangszerekkel, amikor szerencséjük van egy Varró János-féle hangszerbemutatóhoz. Tényleg, akármilyen hangszert is kap a kezébe, meg tudja szólítani?

– Nem, de az biztos, hogyha meglátok egy hangszert, akkor mindjárt izgatja a fantáziámat. No, de hát kinek nem? Amelyik hangszer szembejön, azt igyekszem megszólaltatni, és végiggondolni, hogyan lehet majd egy bemutatón felhasználni. Sokáig csak magyar népi hangszereket szerepeltettem, de már egy ideje bővítem mással is, például a középkori lírával vagy a középkori du­dával.

A Pelikán Fészekben ősszel bemutatott Állatkerti történet című gyerekeknek szánt színházi előadásban színészként szerepel, Janó Manót alakítja. Testhezálló!

– Igen, az Állatkerti történet zenemanója egy szerethető, aranyos, hangszereket megszólaltató figura, nagyon kellemetes. Nagyon jó társakkal, stábbal dolgozhattam közösen.

A rendező, Kozáry Ferenc úgy nyilatkozott, fontosnak tartja „beütni” a gyerekeknek: jó zenét tanulni. No, miért jó zenét tanulni?

– Fejleszti a koncentrálóképességet, a memóriát, társas zenélésben az alkalmazkodást, az egymásra való odafigyelést, a másik elfogadását. A szépérzéket. Az egész személyiséget. Akik művészettel, előadó-művészettel foglalkoznak, a zenetanulás által a lelkük lesz szebb! A zenetanulás elején nagyon fontos a pedagógus és a diák kapcsolata, ez egy rendkívül bizalmi viszony. Egyéni órák vannak. A tananyagot személyre szabottan kell megtanítani. Ezért nagyon „érdekes” dolog, amikor azt mondják, hogy csináljunk tanmenetet; órára lebontva. Ez most egy új feladat. A nyolcvanas évek eleje óta tanítok, soha nem találkoztam ilyennel. De kinek csináljam meg? Odajöhet egy kisiskolás leányka vagy éppen egy felnőtt, mindenki egészen más.

Felnőttként is neki lehet állni hangszeren tanulni?

– Én azt mondom, igen. Ha odajön egy 16-17 éves vagy egy felnőtt, hogy zenélni szeretne, természetesen fogadom, és úgy látom, a többi népi hangszeres oktató is. Aztán majd eldől, mit engednek a képességei.

Azt ígértem, a 2019-es évről beszélgetünk! Milyen volt, mik a legjellemzőbb tapasztalatok?

– Ha nem magamat nézem, hanem egészében a pedagógustársadalmat, akkor azt látom, hogy a pedagógusba nagyon könnyen bele lehet rúgni. Számos példa mutatja, hogy a pedagógus nagyon védtelen és kiszolgáltatott. Romlott a pedagógusok megítélése. Ha megnézzük a fizetéseket… A pedagógusok mindig megkapják, hogy állandóan szüneten vannak otthon… Van egy kép, egy közösségi oldalon láttam: éjjel két óra, minden ablak sötét, egy ablakban van csak fény, na, ott lakik a pedagógus… Vagy amikor éjjel azt látom, hogy az asszony dolgozatokat javít a konyhában. Nézzük meg azt, hogy nekem mindennel együtt van (szakmunkástanulóként kezdtem) 46 év munkaviszonyom, ebből több mint 30 éve pedagógus vagyok, és kézhez kapok 238 ezer forintot. Tessék. Fontos eseménysorozata volt az idei évnek is a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny. Jó lenne, ha egyszer ugyanakkora figyelem övezné, mint az egyéb ének- vagy ­versmondó versenyeket, hiszen erre évek óta több száz gyerek jelentkezik.

Mi a véleménye a Hermann elköltöztetéséről a kialakítandó középiskolai campusba?

– A hivatalos szervek erre azt mondanák, hogy a tantestület nagy része a költözés mellett döntött. Szerintem viszont az a terület ilyen formában alkalmatlan, csak nézzük meg a közlekedést… Lényeges, hogy nemcsak a Hermann konzit költöztetnénk oda: a konziba jár úgy 60 gyerek, a zeneiskolába viszont 700, a legkisebbek 5 évesek. Nekik nem biztos, hogy jó egy középiskolai campus. Egy zeneiskolának központi, könnyen megközelíthető helyen kéne lennie, nemcsak a fehérváriak, de a vidékről bejárók számára is. Úgy tudom, hogy a város vezetése azt szorgalmazza, hogy költözzünk, viszont nem a Vasvárit, Tópartit, Kodolányit érintő első, hanem majd a második lépcsőben. Szerintem jobb lenne a Hermannt meghagyni ott, ahol van.