Különleges koncert: polgárdi énekes Kínában

A kínai turné több mint két évtizede visszatérő programja a Wiener Johann Strauss Waltzer Orchester társulatának. Nem véletlenül. A zenekar menedzsere ugyanis a bécsi filharmonikusok egykori kürtművésze, Chang mester. Az 50 fős társulat nemzetközi: osztrák, német, magyar, spanyol és kínai zenészekből áll. Az évek során több szólistával dolgoztak, volt svéd, dél-afrikai és brazil énekesük is.

– Farkas Erzsébet (szoprán) kolléganőm, akinek pályakezdőként mondhatni első tanítványa voltam, évek óta jár a társulattal Kínába, most szükségük volt egy tenorra, így kerültem „képbe” – mondja a polgárdi illetőségű Gabrieli-Kiss József énekművész. Több hónapon át tartó szervezőmunka előzte meg az utat, hiszen csoportos vízum kellett, prospektusok készültek, internetes marketing indult, és akkor még nem is beszéltünk a próbákról.

– A turné 16 napos volt, december 19-én indultunk, és január 3-án éjszaka érkeztünk haza. A karácsonyt, a szilvesztert távol a családomtól töltöttem. Moszkván keresztül repültünk, az orosz fővárosig nagyjából 3 órát utaztunk, majd 5 órát vártunk az átszállásra.

A gépben vagy másfél órát még ültettek bennünket, technikai problémára hivatkozva. Később tudtuk meg: valószínűleg a moszkvai lövöldözés miatt nem engedélyezték a felszállást. Guangzhouig 9 és fél órát repültünk. Az utazás bizony megterhelő volt a számomra, hiszen sem repülőn, sem vonaton nem tudok aludni.

A társulat Kína több nagyvárosában koncertezett, az utazónapokat leszámítva 12 nap alatt 13 koncertet adtak, szilveszter este kettőt is. Kanton tartományban kezdtek, azután Shanghai, Hangzhou, Peking, Xian, Wuhan, Changzhou, Suzhou, Nanjing és ismét Peking következett. Nagyrészt autóbusszal, de vonattal is utaztak a helyszínek között.

– „Repültünk” a kínai szupervonattal, vagy 350 kilométer/órával száguldoztunk. Így aztán a két helyszín közötti 1100 kilométert két-három megállással együtt mintegy 4 óra alatt letudtuk.

– A koncerttermek többsége, ahol felléptünk, Müpa-nagyságú, s általában telt ház fogadott bennünket. A közönség nyitott és hálás volt, mindenhol vastapssal vonultunk le a színpadról. Kicsit viccesen: a nagyérdemű „állva” hagyta el a nézőteret… (Értsd: felállva tapsoltak – a szerk.)

A zenekari darabok főként keringők, polkák, indulók voltak (Kék Duna keringő, Éljen a magyar, Radetzky mars), gesztusszámokkal és néhány kínai dallal megtűzdelve. A két énekes főként Kálmán Imre és Lehár Ferenc operettjeiből válogatott (Csárdáskirálynő, A mosoly országa, Cigányszerelem), de énekelték Verdi Pezsgő duettjét, természetesen olaszul. Az áriákat, duetteket egyébként nagyrészt németül adták elő, de volt, amit magyarul, sőt, „mandarinul”. Ez utóbbi felettébb nehéznek bizonyult.

– Képzeljék el mandarin nyelven a Cintányéros cudar világ duettet. Joggal mondhatnánk: hát ez „kínaiul” van… – jegyzi meg kacsintva Gabrieli-Kiss.

– A komolyabb dalokat az aranymetszés környékén felváltották a vidámabb nóták, az egyik duett kedvéért még a pityókás atyafit is el kellett játszanom. Mandarinul közöltem a nagyérdeművel: tán kissé sokat ittam. Ezen aztán nagyot derültek. A fináléban felkértünk a nézők soraiból néhány embert keringőzni, a karmester pedig kisgyermekkel dirigáltatta a Radetzky indulót. A zárószám a világhírű ír népdal, az Auld Lang Syne volt, amit a közönség velünk együtt énekelt. Szinte mindegyik színházban mobiltelefonok lámpásainak hullámzása kísérte ezt a dalt, különösen szilveszterkor. Mondhatom, óriási élmény volt!