Nap-éj egyenlőségi szertartásra készül a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület

Kiemelt csillagászati eseményekhez kapcsolódó szertartások minden kultúrában fellelhetők. A nyári és a téli napfordulóhoz kötődő ünnepek általában a leghangsúlyosabbak. A magyar kultúrkörben ezek a Szent Iván-éj, illetve maga a karácsony.

Kevésbé hangos, de szintén számottevő az őszi nap-éj egyenlőség, amely idén szeptember 23-án a hajnali órákban lesz. Haraszti Zsigmond meglátása szerint ennek hagyománya a szeptember 29-ei Szent Mihály-nappal rokon.

Kulturális antropológiai, néprajzi és történelmi párhuzamok

– Tavasszal, Szent György-nap környékén hajtották ki az állatokat a legelőkre, Szent Mihály idején pedig vissza. Székesfehérváron a felsővárosi templomnál tartottak ilyenkor összejövetelt a juhászoknak: ekkor szerződtették őket a következő évre, illetve ekkor kapták meg a fizetésüket is – mesélte Zsigmond.

Ám nem ezzel folytatjuk, mert ez egy másik történet lenne. Zsigmond és társai nem juhászgúnyába szoktak bújni! A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület a 10–11. századi Kárpát-medence miliőjét teremti meg. Ha felállítják jurtájukat, magukra öltik saját maguk varrta viseleteiket, harci bemutatóikon egymás ellen rohannak, a szemlélődőknek nem kell holmi tudományos-fantasztikus időgép után ácsingóznia többé. A Borostyánkő rendezvényei Géza fejedelem és István király udvarába repítenek, futurisztikus modernség nélkül, sőt annak ellenében.

Arra nézvést viszont, hogy milyenek lehettek a honfoglalás kori nap-éj egyenlőségi szertartások, gyakorlatilag nincsenek források.

– Kulturális antropológiai, néprajzi, történelmi párhuzamokra építkezhetünk, ha rekonstruálni kívánunk egy ilyen rituálét – mondta el lapunknak a végzettségét tekintve néprajzos Haraszti Zsigmond.

A hagyományőrzők hétfőn este 18 órától a Palotavárosi tavak mellett lévő Királyok parkjában mutatnak majd be egy ilyen, elméleti úton megkonstruált nap-éj egyenlőségi rituálét.

– Az olyan társadalmakban, amelyek nomadizáló pásztorkodással, vadászó-gyűjtögető életformával, akár mezőgazdasággal foglalkoztak, mindig nagy szerepe volt a köszönetnyilvánításnak akár egy, akár több isten felé; a termésért, illetve azért, hogy a jó legelőkön meghíztak az állatok. Egyúttal kértek is. Enyhe telet és túlélést állatoknak, embereknek. Az áldozatok bemutatásával a jólétet kívánták biztosítani – magyarázta Zsigmond.

Vidám, ezzel együtt roppant komolyan vett rituálék

Nem táltos vagy sámán vezeti majd a rituálét, hiszen nem ez volt a jellemző, sokkal inkább az, hogy a családfő, a törzs vezetője vezényelt. A korban amúgy jellemző véres állat­áldozattól eltekintenek.

A szakember beszélt arról is, hogy javarészt az évnek ebben a szakában fejeződtek be a katonai hadjáratok. Ezer éve a Kárpát-medence éghajlata zordabb volt, mint ma, az őszi esők, a havas, dagonyás időjárás megnehezítette a seregek mozgósítását. A hadjáratok vége is ok a hálaadásra.

Zsigmond meglátása szerint ezek az alkalmak alapvetően vidám, ezzel együtt roppant komolyan vett rituálék voltak. A hálaadás, a kérés fennköltségét, a benne rejlő optimizmust, életvidámságot egyszerre kívánják megjeleníteni.

– A nagy, közösségi ünnepeknek mindig az a vége, hogy együtt esznek és isznak az emberek, ami semmiképpen nem lehet komor hangulatú – invitált.