Úton a világhírnév felé

2019.09.26. 14:30

Cecének nemcsak híres zöldségei, de több neves szülöttje is van

Ez persze nem újdonság, talán hallottak már az 1933 májusában született Kovács Lászlóról. Nem? Segítünk!

Szanyi-Nagy Judit

A három versengő fiatal, háttérben a kísérők Fotó: a csapat

A Cecén napvilágot látott Kovács tízéves korában érezte úgy, hogy a filmek és a filmkészítés egyre jobban érdeklik. Akkoriban – hétvégente – a helyi iskolatermet alakították át ideiglenes vetítőteremmé, ő pedig rendszeres látogatója lett a vetítéseknek. Középiskolai tanulmányait már a fővárosban végezte, később pedig a Filmművészeti Akadémia dráma- és filmművészet szakára is felvették. A forradalmat követően neki is el kellett hagynia az országot. Az Amerikai Egyesült Államokba 1957-ben érkezett és itt kapott politikai menedékjogot. Az állampolgárságot 1963-ban szerezte meg.

A három versengő fiatal, háttérben a kísérők Fotó: a csapat

A nagy sikert számára a Szelíd motorosok című 1969-es amerikai film-dráma hozta meg, amelynek producere Peter Fonda volt – ő operatőrként közreműködött a 95 perces moziban. Több nagy filmet (például: Huckleberry Finn kalandjai, Beépített szépség) jegyezve, 2007-ben Beverly Hillsben hunyt el. Általa, s rá emlékezve juthattak el a Hollywood Társaság szervezésében a miskolci CineFestre cecei diákok, név szerint Baumann Dóra, Boros Zsanett és Juplicz Jázmin. A „Magyar Hollywood vetélkedő” zajlott itt, amely versengésben – pár pontnyi különbséggel – a hatodik helyen végeztek a fiatalok. A háttérszervezésben Cece önkormányzata, Fazekas Gábor polgármester, Tornócziné Bondor Csilla felkészítő és Sebestyén Éva kísérő segédkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában