Kim Corbisier, a Fecskekirálynő Nagyvenyimen töltötte tinédzserkorát

Kim Corbisier 1985-ben született Belgiumban, tinédzserként Nagyvenyimen élt, és Dunaújvárosban tanult. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán 2010-ben diplomázott, mestere Halász András volt. Művészi pályája lendületesen indult: számos csoportos és egyéni kiállításon szerepelt, Budapesten kívül Moszkvában, Kijevben és Marseille-ben. 2008-ban elnyerte a Fundamenta-Amadeus alkotói ösztöndíját, 2010-ben a KogArt Friss különdíját, 2011-ben pedig Közép-Kelet-Európa egyik legrangosabb művészeti elismerését, a Strabag Festészeti Díjat. Színésznői karrierje is jelentős: 2009-ben főszerepet kapott Pálfi György Cannes-ban is bemutatott Nem vagyok a barátod című improvizációs filmjében. Maga is kísérletezett a mozgóképpel. A szó legszorosabb értelmében sikeres művész volt (már negyedéves egyetemistaként önálló műtermet kapott), aki mindenkinek elsőre belopta magát a szívébe. A magával ragadó karakter mögött azonban egy traumákat cipelő, és feldolgozni nem tudó személyiség rejlett. Koreai származású édesanyját kisgyermekként elvesztette, belga édesapja is meghalt. A nehezen kezelhető, tragikus családi múlt, az identitás krízisei, szer és gyógyszer kísértette élete utolsó időszakában. 2012. március 19-én máig sem egészen tisztázott körülmények között halt meg. Életműve még mindig feldolgozásra vár.

Jónás Tamás költő verset írt halálára: „Tudom, hogy mennyit ér szabadnak lenni, jó. / Kutattam föld alatt elásott pénz után, / és vártam éjszakára párolgó dél után, / találtam kincset, Istent a csillagok között, / nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög… / Senki, semmi, soha vagy nem jól viszonoz.”

„Kicsi Kim elröpült… Mintha itt sem lett volna köztünk. Mintha még vendégségben sem. Mintha még nyomot sem akart volna hagyni. Mintha idegenek lettünk volna mind… Mintha őt is valaki rajzolta volna. Halvány színekkel, vékony vonalakkal. Asztráltestet a gépvilágba. Leheletet a kipárolgásba… Hagyott űrt maga után? Az űrt hagyta maga után. S egy kis azúrt, hézagokban. És a hézagokban arcokat.” – írta egyik pályatársa.

Kim ott hagyja abba a festést, ahol kell, ahol szerinte a kép képpé válik, de nem a hagyományos értelemben, hanem amit ő gondol a hagyományról, a vizualitásról, arról, hogy teljességben sohasem vagyunk jelen ebben a szabad világban, mindig csak egy részlet látszik lényünkből, az éppen aktuális részlet – fogalmazta meg munkáiról Deák Csillag művészeti kritikus.

Kim Corbisier innovatív rekonstrukciós eljárást alkalmaz képein: felidéz, megidéz, kiegészít, helyreállít, újrateremt – írta róla egyik méltatója. Festményei montázstechnikával megoldott képzettársítások, a művek pszichikai atmoszférája (pszichometriája?) szuggesztíven erős.

Nagyvenyimen, a magyar kultúra napján, évek óta megrendülten emlékeznek a fiatalon elhunyt képzőművészre – tudtuk meg Mogyorós Máriától, a művelődési ház és könyvtár vezetőjétől. Kim korai munkáiból álló gyűjteményét nevelőanyja – az azóta szintén elhunyt Corbisier Ibolya – a település önkormányzatának adományozta.

„Kim Corbisier emlékének őrzése, amint elődöm, Szabóné Lőrincz Ilona számára, a számomra is nagyon fontos” – fejti ki Vargáné Kaiser Katalin polgármester lapunk érdeklődésére. „Halálát követően több kiállításon és rendezvényen törekedtünk erre, és tudom jól, hogy a nagyközség mindenkori vezetői ugyanúgy elhivatottak lesznek majd ebben.”

A falunak ajándékozott húsz alkotást a dunaújvárosi Intercisa Múzeum őrzi, de az önkormányzat arra törekszik, hogy állandó, méltó helyet találjanak Kim örökségének Nagyvenyimen. Szándékuk, hogy a teljes művészi hagyaték haza kerüljön, de ebben egyelőre megakadtak a tárgyalások a külön megnevezni nem kívánt budapesti művészeti alapítvánnyal, galériával – teszi hozzá a polgármester asszony.

Talán önvallomásnak is nevezhető Fecskekirálynő című filmetűdje. Az improvizációban Kim, a költöző madarak negyven éve regnáló uralkodójaként egy ideális helyről beszél, melyet szeretne elérni alattvalóival: egy időtlen, idilli (?) erdőről. „Nagy az erdő, volna ott hely mindenkinek…”