hagyománnyá forrja magát

2019.03.04. 07:15

Ady-est: a Szajna partjától Előszállásig

Több mint húsz esztendeje alakult meg a településen a Versbarátok Köre, amelynek életkortól függetlenül bárki tagja lehet. A lényeg, hogy szeresse a költészetet.

Gajdó Ágnes

A versbarátok évről évre rendszeresen találkoznak, s nem feledkeznek el a jeles évfordulókról sem Fotó: Jézsóné Németh Éva

A községben a sok-sok régi, több évtizedes múltra visszatekintő tradíció mellett – mint például a szüreti felvonulás – újabbak is létrejöttek az 1990-es években, s a kezdetekkor talán senki nem gondolta, hogy egyszer majd ezek az új ötletek is hagyománnyá forrják ki magukat. A Versbarátok Köre az egyik ilyen kezdeményezés; az irodalom, a költészet megismertetése, megszerettetése iránt elkötelezett magyartanár, Gajdó András hívta életre. Rendeztek már Baka István-, Baranyi Ferenc-, Bella István-estet, s a községben élő műkedvelő költők is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

A versbarátok évről évre rendszeresen találkoznak, s nem feledkeznek
el a jeles évfordulókról sem Fotó: Jézsóné Németh Éva

Idén Ady Endre halálának századik évfordulója tiszteletére gyűltek össze a verskedvelők. Tizenkét diák és tizenhat felnőtt vállalkozott arra, hogy Ady egy-egy költeményét bemutassa a szép számú publikumnak. A költő lírai életművének minden jellegzetességét megismerhették a résztvevők, hiszen a pályakezdés verseiből éppúgy elhangzott néhány, mint a forradalmi, az istenkereső vagy a szerelmes költeményekből. A Párisban járt az Ősz, A Szajna partján, az Őrizem a szemed mellett kevésbé ismert darabok is helyet kaptak, például a Vad szirttetőn állunk vagy az Ilosvai Selymes Péter című. Az egyik leghatásosabb előadás Mráz Jánosné Zsuzsi néni nevéhez fűződik, aki nagy átéléssel tolmácsolta a költő mára megvalósult vágyát: „Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié.”

Ady Endre gondolatai tovább élnek mindazokban, akik figyelmesen hallgatták a verseket. A rendezvény mottója – „Valaki az Értől indul el / S befut a szent, nagy Oceánba” – sok falubeli életútjára is vonatkoztatható, de mindez nem csoda, hiszen olyan lelki, szellemi útravalót kaptak, kapnak, mint amit ezen az estén is megtapasztalhattunk a versbarátok körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában