Néptánc, keringő, tangó

2019.01.27. 18:25

Tizenharmadszor mulattak a martonvásári Huszárbálon

A Szent László Huszáregyesület tizenharmadszor szervezte meg a Huszárbált a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban szombaton este.

Bokros Judit

Néptánc, keringő, tangó is szerepelt a táncrendben

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Varga Ferenc kapitány elmondta: a bálnak évről évre nagyjából ugyanaz a menete, vagyis a köszöntőt egy nyitótánc, keringő követi, majd a társaság elkölti a vacsorát. Ezután vendégprodukció következik, amelyet idén a kiváló dzsessz zenész, szaxofonos, Dresch Mihály és a Szigony zenekar, valamint az Egymás vagyunk Táncegyüttes szolgáltatott. A közönség most moldvai táncokat láthatott, amelybe huszárok is bekapcsolódtak.

Ilyenkor tartják továbbá az egyesület éves, rendes, nyilvános közgyűlését, amelyen az előléptetések mellett a kitüntetések átadása, és az esetleges huszáravatás is megtörténik. A bál később már főleg a táncolásról szól, a népzene mellett más műfajú zenék is megszólalnak.

Néptánc, keringő, tangó is szerepelt a táncrendben
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Ez alkalommal A Banda zenekar játszott, a Huszárbálon elsőként, a közös produkció pedig egy ének volt.

A kapitánytól azt is megtudtuk: a jeles eseményen jellemzően az egyesület tagjai és hozzátartozóik vesznek részt, ám meghívják a hozzájuk közel álló huszáregyesületek képviselőit is. Így ezen a szombaton a BBK-ban mulattak például a fehérvári, a váci, a salföldi, a mogyoródi egyesületek huszárjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában