Vas Gereben karikatúráival szívesen csúfolta ki az enyingi tiszttartót

Császtvay Tünde, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt az egyik felszólaló. Értőn és árnyalva mutatta be Vas Gereben írói munkásságát a fülelő kíváncsiaknak, kora mindennapi hőseként aposztrofálta őt.

– Nem volt Szupermen, nem mentett meg senkit, nem indult harcba az emberiségért, mégis, a saját hétköznapi gúnyájában parolázva, jókedvű történeteit mesélve szebbé, elviselhetőbbé, szórakoztatóbbá tudta tenni az egyszerű emberek mindennapjait. Jól bánt a szavakkal, jól értette, miről és hogyan kell beszélni a magyar embereknek – mondta róla.

Császtvay Tünde kifejtette, Vas Gereben a hétköznapi élet furfangosságával és ösztönösségével érkezett meg a magyar irodalomba. – Különösebb megerőltetés nélkül a mindennapok, illetve az elmúlt nagy idők korrajzát adta élőbeszédszerű, meg nem komponált, adomamozaikokból összefércelt műveiben – jelentette ki. A közönség arról is hallhatott, hogy Vas Gerebent a róla szóló papírra vetett visszaemlékezések csínytevő, iskolakerülő diákként írják le.

– A munkáséveit az enyingi birtokon megkezdő íródeák-gyakornok itt sem tagadta meg vagabund természetét, módszeresen ingerelte főnökét, az enyingi tiszttartót. Rendeleteit nem szűnő alapossággal csúfolta és forgatta ki. Neki szentelte első irodalmi próbálkozásait, A tiszttartó úr lábnyomai humoros gúnyiratot. Mikor aztán heti rendszerességűvé tette A kancellária és uradalom titkai című karikatúrakiadványát, betelt a pohár. A tiszttartó 1842 márciusában feljelentette gyakornokát a pécsi uradalmi főkormánynál – beszélte el Császtvay. Miután az ócsárlás vádja mellett némi eltűnt közpénzt is feltárt a vizsgálat, hősünk örülhetett, hogy önként lemondhatott pozíciójáról…

– Vas Gereben mint a mesebeli tücsök, úgy élte végig az 1848-as dicső harcok idejét is: könnyedén és meggondolatlanul – ugrott előre pár évet az előadó. – Ám nem tagadható, hogy mélyen átérezte a magyarok függetlenségi törekvéseinek fontosságát – emelte ki.

Az írót kora kritikája nem szerette, ám az olvasók annál inkább! Császtvay Tünde szerint a méltatások és bírálatok egy olyan író képét adják ki, aki a közönség gyorsan múló igényeit és a kor politikai viszonyait megértve ügyesen mérte fel az olvasók elvárásait.

– Saját világáról, környezetéről – akárcsak egy mai blogíró – mesélt derűsen. Mégis nem egy komoly társadalmi, történelmi problémát villantott fel, és csomagolt be könnyen csorduló történeteibe. 11 regényében és 1200 adomájában belülről fakadó laikus és barátságos közvetlenséggel mesélt a magyar reformkor mindennapjairól – összegzett a szakember.