David Bratton és a New Direction Gospel Choir

2018.11.28. 14:30

Három év után újra Székesfehérváron a gospel sztárjai

Három év után új formációval látogat el Székesfehérvárra David Bratton New York-i gospelénekes és dalszerző – aki 2015-ben még a Virginia Gospel Choir szólistájaként énekelte be a Prohászka-templom kupoláját.

Sági Zoltán

Fotó: Elekes Gergő

Azóta turnézott több gos­pelkarral is, december 4-én pedig a Tennessee állami gospelkórussal érkezik Fehérvárra, a zömében fiatalokból álló, 27 fős csapat egyik szólistájaként. David Bratton, aki több mint 40 héten át vezette a Billboard Gospel listját az Every Praise című világslágerével, lapunk kérdésére így válaszolt, amikor a 2015-ös emlékeiről kérdeztük: „Ez a város emlékezetes maradt számomra, mert a hallgatóság csodálatos volt Székesfehérváron. Szívet melengető szeretetet és energiát kaptunk tőlük. Fantasztikus telt házas koncert volt, izgatottan várom, hogy ismét előttük énekeljek.”

A New Direction nevet viselő kórust e turnéján egy ötfős zenekar is kíséri, így nálunk is élő muzsikával lépnek a közönség elé. Repertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afroamerikai gospel zenéhez, amelynek hagyományait követve szívhez szóló dalokat adnak elő igazságról, szegénységről, megértésről – és Jézusról. A szólisták és a kórus felelgetős énekéhez látványos, dinamikus koreográfiák tartoznak, így az előadás a közönséget is magával ragadja, és a nézők állva, együtt énekelnek a kórussal.

Mint David Brattontól megtudtuk, jövő kedden a Prohászka-templomban karácsonyi különlegességgel is várják majd székesfehérvári közönségüket. Addig is azonban a sztár – zenésztársai nevében is – a következő üzenetet küldi rajtunk keresztül minden kedves olvasónknak: „Azt akarjuk, hogy a világ megtudja: az adventi szeretet, béke és öröm időszakának Jézus az értelme. Mindenki válasszon ki akár csak egyetlen embert, akit mostantól karácsonyig, ha csak egy picikét is, de jobban szeret!”

David Bratton videóüzenetet is küldött a fehérváriaknak, amelyet most Önök is megtekinthetnek:

Az üzenet szövege magyarul:

„Isten áldjon Zoltán, itt David Bratton, és rendkívül izgatott vagyok az adventi időszak miatt, mivel ilyenkor a világ minden táján Jézust ünnepeljük. Már nagyon izgatottak vagyunk a magyarországi koncert miatt, ahol karácsonyi dalokat is fogunk énekelni, és tudatni fogjuk a világgal, hogy Jézus a mi Megváltónk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában