Krisztik Csaba a színpadon nem ismer lehetetlent

Tavasszal a Vörösmarty Színház két művésze vehetett át állami elismerést. Blaskó Borbála Harangozó Gyula-díjas lett, Krisztik Csaba pedig Jászai Mari-díjat kapott. A rangos állami elismerés előtt nem sokkal, tavaly ősszel vehette át a Kaszás Attila-díjat, 2014-ben a fehérvári színháztól Vörösmarty Gyűrűt kapott, 2013-ban pedig Junior Prima-díjas lett. Úgy tűnik, a Jászai-díj jelenleg e sorozat csúcspontja, és a művész szerint is az eddigi életmű, teljesítmények jutalma. Ezért aztán még inkább figyelemre méltó, hogy már ilyen fiatalon, 35 évesen megkaphatta.

– Magam is rácsodálkozom olykor a felsorolt elismerésekre. A Jászai-díjat a színház vezetőségének is köszönhetem, akik érdemesnek tartottak arra, hogy fölterjesszenek rá, s esélyét is látták annak, hogy elnyerhessem. Nem gondolom, hogy ez egy konkrét szerepnek tudható be, bár abban, hogy a szakmai bizottság figyelme ráirányuljon valakire, nyilván számít az, ki van jobban előtérben akár egy-egy kiugró alakítással, vagy szakmai díjjal. Remélem, hogy valóban méltó vagyok erre az elismerésre.

– A Románia területén található Margittáról származol – az ott élők mennyire követik a munkásságod, a díjaidat?

– A munkák miatt március óta nem voltam otthon, ám így is rengeteg gratulációt kaptam a tavalyi Kaszás Attila- és a friss Jászai-díj kapcsán is. A szüleim, a testvérem élnek ott, inkább ők adják át az üzeneteket, ők élik meg helyben az örömöket. A margittaiak nagy része a pályám elején közvetlenül is követni tudta a pályafutásomat, mert akkor a közeli Debrecenbe szerződtem le. Több százan váltottak bérletet, s jöttek nézni az előadásokat. Ők azóta is igazi lokálpatriótaként örülnek az elismeréseimnek, amire pedig én vagyok büszke.

– Jó ideje azonban a budapesti Forte Társulat tagja vagy, a Vörösmarty Színház művészeként pedig az ötödik év­adot kezded meg szeptemberben. Hogyan készülsz erre?

– Nagyon szeretek Fehérváron dolgozni. Jó, hogy nyitott a közönség és sok a fiatal bérletes. Bízom benne, hogy az a munka, amit a társulat az elmúlt években végzett, beérik, s ezek a fiatalok színházba járó felnőttekké válnak. A jövő évadban elég sokat dolgozom majd. Egy vérbeli musicallel, a Chicagóval kezdek, amelyben kisebb szerepet játszok, ám ezt egyáltalán nem bánom. Várom már, mert régen szerepeltem ebben a műfajban. Érdekes vállalkozás lesz aztán Az ember tragédiája is, amelyet négy rendező visz színre, s szinte a teljes társulat játszik benne. Szintén különleges Esterházy Péter utolsó drámája, a Mercedes Benz, ebben is kapok szerepet. S még az évad végén is lehet valami. A Fortéban egy új bemutatót biztosan tartunk.

– A darabokban színészi képességeid mellett sokszor tánctudásodra is szükség van, komoly fizikai színházi produkcióban veszel részt Horváth Csabának is köszönhetően. Mely képességeidet tartod a legerősebbnek?

– Az egyik kiegészíti a másikat. Azért tanultam sokat a testről, a testtudatról, mert megéreztem színészként, hogy mennyivel többet ad nekem szakmailag. Olyasmi ez, mintha egy külön nyelvet kezdenék megtanulni. Nem gondolom, hogy az én tudásom kiemelkedő, viszont az idegen nyelvi hasonlattal élve egy jó középfokú vizsgát le tudnék tenni mozgásból. Minden darabban másra van szükség, ám nagy az átjárás a kifejezési formák között. Ezek ráadásul színesítik az ember tudástárát, művészként több eszközt tudok használni egy-egy alakításhoz. A darabokban előadóként vagyok jelen, s hol erre, hol arra van szükség. Törekszem rá, hogy a rendezők azt lássák bennem: nem ismerek lehetetlent, a kifejezőeszközök tára végtelen, s ha valamit mégsem tudok, akkor addig küzdök, míg létre nem jön a várt alakítás. A színpadon nagyfokú tudatosság kell, ugyanakkor adott pillanatban tudni kell hallgatni a megérzésünkre és figyelni a másikra, a partnerre.

– Nemrég felkértek egy filmszerepre. Mesélnél erről?

– Tavaly októberben kaptam egy komoly főszerepet, a rendőrét a Valan című filmben, amely egy helyiség nevére utal. Ez egy első nagyjátékfilmes rendező, Bagota Béla munkája, akit szakmai­lag és emberileg is kiválónak tartok. Megtisztelő, hogy rendszeresen eljárt a Forte előadásaira, s szinte mindent tudott rólam. A forgatás érdekes volt, nagy lelki mélységeket és magasságokat jártam meg, összességében élveztem a folyamatot. A bemutatót jövő tavaszra tervezik.