Konferencia III. Béláról

2018.04.23. 18:42

Akik azonosították az Árpád-háziak DNS-ét

Az országos érdeklődést nemcsak szakmai körökben kiváltó archeogenetikai kutatócsoport több tagjai is előadott hétfőn a Hiemer-házban.

Majer Tamás

A Szent István Király Múzeum (SZIKM) III. Béla és kora című konferenciáján az előadások sorát a Széchenyi-díjat idén megkapó Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója kezdte. Munkatársai, Olasz Judit és Szentirmay Zoltán követték. Az archogenetika, a DNS-izolálás eljárásáról szóltak. A természettudományos szekciót Rácz Piroska (SZIKM) antropológus előadása zárta. Kiemelte, 1848-ban Fehérváron találtak rá III. Béla csontjaira.

– A mai napig ez az egyetlen feltárás Magyarországon, amelyből bizonyosan királyi személyek csontmaradványai kerültek elő – mondta.

A konferencia A Teste Fehérvárott nyugszik című kiállítás kísérőprogramja volt. A kiállítása június 30-ig még megtekinthető.

Fotós: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Délután történészek beszéltek III. Béláról és koráról, persze jócskán röpködtek a száz esztendők, B. Szabó János (Budapesti Történeti Múzeum) a magyar-bizánci háborúkról, Bárány Attila (Debreceni Tudományegyetem), majd Szabados György (SZIKM) III. Béla külkapcsolatairól illetve honi uralkodásáról, Ribi András (Eötvös Loránd Tudományegyetem) a székesfehérvári Johannita konventről beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában