2018.03.22. 08:00
Igék és balladák könyve Faragó Laurától
A friss Kossuth-díjas Faragó Laura énekművész új könyvét mutatták be szerdán a Vörösmarty Társaságnál.
Faragó Laura dedikálta is kötetét
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap
Kimeríthetetlen és örök érvényű témával foglalkozik az immár négykötetes Faragó Laura énekművész A magyar népballada és a Biblia című könyvében. A kötettel szerdán délután ismerkedhettünk a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében, ahol Arató Antal köszöntötte a közönséget, majd Bobory Zoltán, a társaság elnöke olvasott föl egy Faragó Laurára vonatkozó Lászlóffy Aladár-idézetet.
Ezt követően a művész házastársa, Szakolczay Lajos irodalomtörténész osztott meg néhány műhelytitkot a könyv előkészületeiről. Mint mondta, felesége 15-20 éve gyűjti a bibliai igéket, amelyeket rendszerezett is. Ő azonban hiába akart beleolvasni a kötetbe, Laura nem engedte, csak akkor, amikor már készen volt…
A szerző először – Bach március 21-ei születésnapjára tekintettel – egy meglepetéssel készült: elénekelte a zeneszerző egyik szerzeményét. Majd rátért saját könyvére, amelyről megtudhattuk, hogy a bibliai igék mellett húsz ballada kapott helyet benne. Faragó Laura ugyanis alkotó évei közepette észrevette: a Biblia, a tanítások és a népballadák között sok a hasonlóság. Például, mindegyik közösségben született, s tárházai a bölcsességeknek. A balladákra jellemző továbbá, hogy nincs kanonizált alapszövegük, azokat akár minden énekes másként adhatja elő. Az énekművész felsorolta a könyvben szereplő balladákat, majd elő is adott néhányat, igazi ünneppé téve az estet.