A vihar

2018.03.26. 15:15

Egy társulat, ahol mindenki Prospero lett

Zavart, félelemmel teli emberi hangokból, szófoszlányokból, hörgésből, a sós tengervíz sűrűjén át is fölbuzgó sikolyokból egyberendezett vihar hangjaival, teljes sötétségben kezdődik a Prospero Színkör bemutatója.

Majer Tamás

Prospero bölcsen rendezi el mások életét

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Az évezreddel egyszerre megszülető székesfehérvári Prospero Színkör rendezője, vezetője Micskó Zoltán még sosem vitte színre Shakespeare A vihar című színművét, hiába névadója társulatának a dráma főszereplője, Prospero, a könyvek által szellemeket irányítani képes hős.

– Most jött el az ideje – válaszolta kérdésünkre a premier előtt alig pár perccel a színházcsináló, s futott is vissza az övéihez.

A bevezetőben leírt vihart az egykor Milánó tudós hercegeként uralkodó Prospero keltette, aki ennek révén újra szembetalálkozik az ember nem lakta szigeten áruló öccsével, Antonióval, s hajótörött társaival. A múltban Prospero is – lányával, Mirandával együtt – egy lélekvesztőn hánykolódva ért partot e földdarabon. Prospero, szellemei segedelmével új fordulatot ad mindannyiuk életének.

A 13 férfi, 1 női és a szellemek szerepeit a rendező 6 színészre osztotta ki. Alföldi Áron, Bognár Beatrix, Czeller Péter, Csille Ildikó, Nagy Szabolcs és Piber Patrícia majd valamennyi figurát megtestesíti, mindegyikük játszik férfit és nőt egyaránt, vagyis nincsenek konkrét színész-szereppárok.

Prospero bölcsen rendezi el mások életét
Fotós: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Micskó Zoltán társulata minden színészében benne látja a szellemek urát, a tudós életelrendezőt, Prosperót! Felváltva használt, jelzésnyi jelmezelemek és a figurák által kimondott szavak ismertetik, melyik színész melyik szerepet hordozza. A szereplők alapesetben fekete dresszben vannak, díszlet csupán a ruhaállvány. Végig mindenki a színen van! Az összes színészét folyamatosan használja a rendező: a jelenetek párbeszédében nem szereplők hol múltbéli történéseket idéznek meg, hol mint szellemek segítik előre a cselekményt.

A premier A Szabadművelődés Házában volt, telt ház előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában