Nyitottak a szépre, a jóra – Interjú Kneifel Imrével

Kneifel Imrét város- és megyeszerte sokan ismerik, hiszen több évtizede aktívan jelen van a zenei életben: kórusokat vezet, zenekarban játszik, mindezek mellett tanít és már 25 éve felel az iskola ügyeiért. E rengeteg, mégis egy művészeti ághoz, a zenéhez kötődő tevékenység sok energiát kíván, mindeközben úgy tűnik, a zenélés, a zenével töltött évek fiatalítanak.

Ki gondolná ugyanis, hogy Kneifel Imre akkor született, amikor a most általa vezetett iskolát 63 évvel ezelőtt alapították? Fiatalos lendülete, megjelenése cáfolja korát, s ez a hozzáállás nyilván az igazgatói székben is jól jön. A díjazott pedagógus (egy karnagydinasztia leszármazottja) korábban tanított a szomszédos Vasvári Pál Gimnáziumban is, ahol egyébként érettségizett. Ott érezte meg azt: minél többet szeretne tenni a tehetséges diákok képzéséért.

– Emlékszem, hogy egyszer annyira jó, egészséges lelkű, jó humorú, nyelveket beszélő, több szólamban éneklő, táncoló gyerekeket ismertem meg, hogy azt gondoltam: jó lenne közreműködni abban, hogy minél több ilyen diák hagyja el az iskolát. Aztán amikor jött a lehetőség az igazgatói pályázatra az ének-zeneiben, ismerősök inspiráltak, beszéltek rá a jelentkezésre. Azóta is számos kutatás bizonyította: azoknak a gyerekeknek, akik korán megkapják a zenei nevelést, más képességeik is fejlődnek. Örülök, hogy ebben most már valóban közreműködhetünk.

– Hogyan zajlott a költözés a Béke térre, mennyire volt nehéz a kezdet?

– Az ének-zenei általános iskola korábban több helyszínen működött, a gimnáziumi rész például a Széchenyi utcában. Az átköltözés terve akkor merült föl, amikor a régi Béke Téri Általános Iskolát be akarták zárni az alacsony gyereklétszám miatt. Azzal, hogy az ének-zenei ide költözött, mindkét intézmény megmenekült. A körzetes iskolában „összébb húzták” magukat, s kaptunk nyolc osztálynyi helyet az általános iskolának. Ám a gimnáziumi tagozat a korábbi helyén maradt, úgyhogy még hat évig ingáztunk: itt is tanítottunk, meg ott is tanítottunk. Végül, egy emelet ráépítése után jöhettek át a középiskolások 2002-ben. A névben ekkor még megjelent a régi körzetes iskoláé is, ám egy idő után maradt a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI. Az összevonással természetesen a feladatok is megváltoztak. Addig az ének-zenei egy pici intézmény volt, majd hirtelen körzetes iskola lett zenei tagozattal. Idővel kitaláltuk: váljunk művészeti iskolává, hogy tudjunk néptáncot is oktatni. Végül már négy művészeti ágban vállaltuk a képzést, akár 12. osztályig: néptánc, népi hangszer-népi ének, drámajáték, valamint képzőművészet. A művészeti iskolába jelentkező gyerekeknek köszönhetően jó ideje ismét tele van az intézmény. A közeljövő egyik nagy és várt feladata a megújulás: a tetőfelújítással együtt tetőtérbeépítés is történik, hogy több legyen a terem, aztán épül új táncterem, és szebb lehet az épület külseje is.

– Az igazgatói feladatok mellett folytatta a tanítást, és kórust is vezet. Hogyan tudja ezeket a feladatokat összehangolni?

– Olyan munkatársaim vannak, akik segítenek. A helyettesekre és a pedagógus kollégákra is számíthatok, így ha kevés óraszámban is, de jut idő arra, hogy oktassak.

– A kórusokkal, például a Bárdos Lajos Gyermekkarral Fehérvár számos zenei rendezvényén szerepelnek. Milyen őket vezényelni, mennyire könnyű a diákokkal boldogulni?

– Nyolcvan gyerek jár a kórusba, a 6-8. osztályból. Népdalokat, több szólamú kórusműveket énekelünk. A reneszánsz, a barokk korból ugyanúgy, mint a kortárs zeneirodalomból, tehát szinte a kezdetektől a napjainkig tart a repertoár. A gyerekeken sajnos mi is látjuk azokat a hatásokat, amiket sok más pedagógus is el tud mondani. Tehát az internet, a közösségi oldalak hatását, azt, hogy mindent elárasztanak a többnyire divatos nyugati tartalmak. Az írásbeliség kezd háttérbe szorulni, változik a kommunikáció, egyre több a durvaság. Nehéz árral szemben úszni, mégis, megpróbáljuk nekik megmutatni az örök értékeket. S az azért nem változik, hogy a szépre, a jóra nyitottak a gyerekek. Határozottan kell velük bánni, megszerettetve a zenét, példát mutatva.

– Évtizedek óta tagja a Tilinkó zenekarnak, az Alba Regia Vegyeskart is vezényli. Itt is szükség van a pedagógiára, ám ezek a tevékenységek bizonyára ki is kapcsolják.

– A vegyeskart 40 éve vezetem, ennyi idő alatt sok zenei élményben volt részünk. A Tilinkóval az 1970-es évek végén nagyon intenzív tanulási folyamaton mentünk keresztül, amikor a táncházi tanfolyamokat végeztük. Sokszor éjszakába nyúlóan zenéltünk. Ez a múlt, és az azóta is tartott táncházak, fellépések óriási rutint, tudást, teherbíró képességet adnak mindnyájunknak. Több százan jártak annak idején a rendezvényekre, s mindent tudni kellett játszani a dunántúlitól a rábaköziig. Eközben alakult ki a zenélési módunk, amit azóta is élvezünk. Ott szabadabb lehetek, mint például a kórusok vezénylése közben, így bármilyen fáradt vagyok is, ha leülök a cimbalom elé, kinyílik egy másik világ.

A TÁRSASÁG TOVÁBBI PROGRAMKÍNÁLATA