A Pál utcai fiúk: Nagy siker volt a székesfehérvári premieren

Ahogy mondani szokás, sikerdarab született, és tudomásom szerint tavaly a Vígszínházban, az ősbemutatón is jó volt a fogadtatás. A zenés darabok persze általában némi előnnyel indulnak hazánkban (is) a prózaiakkal szemben, ám tény: Grecsó Krisztián jó színpadi átiratot készített Molnár Ferenc kitűnő, világszerte ismert regényéből, és a zeneszerző, Dés László, valamint a dalszövegíró, Geszti Péter is hozzátette a magáét az előadáshoz. Más kérdés, hogy túl sok fülbe ragadó sláger nincs a dalok között, ám a darabon belül nagyon jól működik a muzsika. A szövegek pedig összetéveszthetetlenül „gesztipéteresek”, noha a rímhányás közben időnként nem ártott volna némi visszafogottság. A casting is meglehetősen jól sikerült, bár a színpadon feltűnő fiatal felnőttek kicsivel idősebbek, mint ahogyan a regényből emlékszem. Viszont igaza van Keszég László rendezőnek: olyan szereplőket kellett találni, akik képesek hitelesen, igazi alakítást nyújtva megszemélyesíteni a karaktereket, ezért nem is kifogásolható ez a megoldás. Az üveggolyóval viszont nehéz elképzelni ezt a korosztályt, azzal együtt is, hogy az eistandolásnak igencsak fontos szerepe van a történetben.

A Pál utcai fiúk az a regény, amit korosztálytól függetlenül ismerni illik. Azt, hogy valóban így van-e ez ma is, azt nem tudom, mindenesetre a benne szereplő fiatalok általános típusokat jelképeznek, és a fordulatok is tipizálhatók. Felbukkan a hős, a gyáva, az áruló, a megfontolt, a fontoskodó, az akadékoskodó figurája. A fiatalok egylete és bizottságosdija akár komikusnak tűnhetne, ha nem mondanák ki valakiről, minden alap nélkül, csupa kisbetűvel írva a nevét a jegyzőkönyvbe, hogy áruló. A grund többek között a szabadság, a közösségi tér szinonimája, amelyet a vörösingesek csak a mások szabdságának árán tudnának megszerezni. Rácz Tanár úr (Sághy Tamás alakítja) gúnyolódó egyletellenessége is ébreszthet párhuzamokat.

„És én akkor sem fújom más dalát, Ha ronggyá kell ázni ezért száz éven át...”

- énekli Nemecsek Ernő a megfürdetése után, a szöveg ezúttal tényleg megható. Bár az őt alakító Hajdu Péter István kicsit talán magasabb, mint ahogyan a kis közlegényről elképzeljük, de játéka illúziókeltő. Ő is, akárcsak a fontosabb szerepeket játszó Fekete Gábor (Boka), Brasch Bence (Geréb), Imre Krisztián ( Áts Feri), Kurucz Dániel (az idősebb Pásztor), Jenővári Miklós (Kolnay), Hunyadi Máté (Barabás) színjátszó egyetemi hallgató.

A többi fiatallal együtt a rendező jól összerakta őket, és az egyszerű díszletek között, a színpad adottságait kihasználva hatásos, egységes előadást tett a színpadra. Külön említést érdemel, hogy az éneklés egyszer sem tűnt hamisnak, Gergye Krisztián koreográfiája pedig szépen betöltötte a színházi teret.