Botos József koreográfus sikerének egyik titka, hogy mindenkivel megtalálta a hangot

Mindez kiderült az Öreghegyi Disputa című beszélgetés-sorozat legutóbbi estjén is, ahol a Vörösmarty Társaság elnöke, Bobory Zoltán egy számára is régi, kedves barátot látott vendégül – hiszen kiderült: ők ketten Botos Józseffel gyerekkoruk óta jól ismerik egymást.

A röpke órányi beszélgetésen persze csak a táncos, koreográfus, egykori művészeti vezető és fesztiváligazgató gazdag pályafutásának egy-egy fontos állomása került szóba, a kezdetektől. A felsővárosi fiú annak idején hosszú ideig inkább focistának készült – derült ki. De a hagyományokban gazdag felsővárosi miliő is hatott rá. Botos József szerencséjének tartja, hogy paraszti környezetben nevelkedett, majd az iparban dolgozott, végül művelődésszervezőként értelmiségi közegbe került. Ezért aztán mindig, minden emberrel megtalálta a közös hangot...

Egy tanárának köszönheti, hogy a néptánc felé fordult az érdeklődése – mesélte. A tanárnő betanított egy néptáncot a diákoknak, az előadás sikert aratott, és kiderült, hogy Botosnak van érzéke a tánchoz. Felsővárosi kulákgyerek volt, ministrálni járt rendszeresen – ezért sem számíthatott nagy iskolai karrierre, no meg el is vették a kedvét az iskolától, így ipari iskolába került. Ám amikor a barátai hatására csatlakozott a Fejér Megyei Népi Együtteshez – megnyílt előtte a fejlődés lehetősége. A sors úgy hozta, hogy 15 éves korától képezte magát, és amibe belefogott, sikert hozott. Kiváló példaképeket talált – egyebek között Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc személyében, s a táncművészeti főiskola után a neves koreográfusok, néprajzkutatók barátsága, a gondolkodásmódjuk, a felfogásuk megismerése pedig fel-ért egy egyetemi kurzussal – mondta.

Ami a táncházat illeti: előbb a mozgalom került szóba az esten: annak hatására, amit a 70-es években Budapesten tapasztaltak, a vidéken működő tánccsoportok vezetői is belső késztetést éreztek arra, hogy otthon, a saját városukban elindítsák a táncházmozgalmat. Fehérváron az Építők művelődési házában rendezték az első tánc-házakat. Azt vették észre, egyre több érdeklődő jött el. Ennek hatására kezdték az emberek fölfedezni a határon túli magyarság szépséges tradícióit...

Botos addigra már feladta ipari karrierjét, a megyei művelődési központban dolgozott, s persze táncolt a művelődési központ tánccsoportjában. Egyre kisebb lett ott a tér, és egyre híresebb, sikeresebb az együttes – így merült fel 1993-94-ben a Táncház építésének ötlete...

„No és mit fogtok ott csinálni?” – kérdezte Botostól akkor az egyik politikus, akit meg kellett győzni, érdemes volna erre a célra odaadni az értékes telket. Kiderült, a Táncház kiváló az utánpótlás nevelésére, tanfolyamokra, továbbképzésre, de ez lett az ismeretterjesztő anyagok tárháza is. Mert mára sorra digitalizálták azokat a képeket, filmeket, hangzóanyagokat, szövegeket, amiket a nagy elődök gyűjtöttek. Egy digitális táblára lenne szükség ahhoz, hogy mindezt teljesen láthatóvá, elérhetővé tegyék.

Nem csoda, ha ezt a Táncházat – amit persze, hozzáértő és kellően állhatatos barátokkal, kiváló munkatársakkal együtt sikerült felépíteni – messze földön irigylik tőlük. Két éve, az épület átadásának 20. jubileumán programsorozattal ünnepelték, hogy alaposan belakták. Sőt, a fesztiválok idején szűkösnek is bizonyul a ház. Mert persze, a híres Királyi Napokról is szó esett. Botos és az Alba Regia Táncegyüttes bejárta a világot. Látták, hogy egy-egy kistelepülésen is óriási ünnep a különböző kultúrák találkozása, a táncosok, zenészek fiesztája... Az első próbálkozás őket igazolta: találkozóra hívott a fehérvári együttes a 80-as években két baráti tánccsoportot – a kanadait, valamint a finn lapföldit -, és közös, nagysikerű műsort adtak velük. Ebből a baráti találkozóból nőtt ki a fesztivál, amelyen a legnevesebb együttesek számára is rang a fellépés.

Botos József a tanítványaira bízta ugyan az együttest, a házat, de nem tud tánc nélkül élni. Ismeretterjesztő könyvecskékben adja közre kutatásainak eredményeit – mindannyiunk okulására.