Új intézménnyel gyarapodik a város

2024.06.06. 19:00

Tovább erősödik a kistérségi együttműködés – lerakták a martonvásári bölcsőde alapkövét (galéria)

Új bölcsőde építését üdvözölhetik a martonvásáriak. A fejlesztéssel az önkormányzat egyik célja, hogy a bölcsődei férőhelyek létesítésével a város még inkább vonzóvá váljon a letelepülni szándékozók és a fiatalok számára, támogatva a helyben foglalkoztatás lehetőségét. Az új épület alapkövét csütörtökön tették le.

Héjj Vivien

Az új bölcsőde építése is a családbarát szemléletet erősíti

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Kossuth tér jelenleg füves területén épülhet fel Martonvásár új bölcsődéje. A beruházással újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a település.

– Ez az intézmény, amelynek az alapkövét ma lerakjuk, túlmutat a településhatáron, és tovább erősíti azt az együttműködést, amely a kistérségben az elmúlt másfél évtizedben kialakult. Ezt az együttműködést még tovább kell építenünk, és ebben a munkában számítunk a választókerületre és természetesen a vármegyei önkormányzatra is. Brunszvik Teréz alapította Magyarországon az első óvodákat, az unokahúga, Teleki Blanka, az első nőnevelő intézményeket, leányiskolákat, a másik unokahúg, Júlia, az első bölcsődealapító volt hazánkban. Ebben a szellemben helyezzük el ezt az alapkövet – mondta köszöntőjében Horváth Bálint, Martonvásár alpolgármestere.

Pannónia Szíve országgyűlési képviselője beszédében felidézte: másfél évtized telt el azóta, hogy Magyarországon beköszöntött egy családbarát fordulat.

– Miért volt szükség erre a családbarát fordulatra? Európában óriási vita zajlott és zajlik a mai napig is arról, hogy azt a demográfiai katasztrófát, ami jellemzi Európát, hogyan is lehet kezelni. Magyarország egyértelműen állást foglalt amellett, hogy nem idegen állampolgárok beengedésével szeretné ezt a problémát megoldani, hanem a családok támogatásával, és a kormány szeretné segíteni a magyar családokat abban, hogy az általuk vágyott gyermekek megszülethessenek, hogy ez ne egy anyagi kérdés legyen – fogalmazott Tessely Zoltán, s hozzátette: a családteremtési rendszernek az otthonteremtési támogatás a legfontosabb pillére, ehhez járulnak hozzá a CSOK Plusz adta lehetőségek és a családbarát adórendszer is.

– Megkülönböztetett figyelemben részesültek hosszú évek óta a bölcsődei férőhelyek számának növelését célzó fejlesztések – folytatta az országgyűlési képviselő. – Ennek köszönhetően mára azt mondhatjuk, hogy az országban 1130 településen van bölcsődei ellátás, ami azt jelenti, hogy a településeinknek az egyharmadában hozzá lehet férni bölcsődei ellátáshoz. 2010-ben ez a szám alig haladta meg a 300-at. Az akkori 32 ezer helyett most 65 ezer férőhely elérhető a bölcsődei ellátásban. Csak az elmúlt egy esztendőben 4000 új férőhely jött létre. Büszkék lehetünk arra is, hogy a bölcsődei dolgozók megbecsülése terén is léphettünk előre, hiszen a hivatásukkal generációkra, nemzedékekre hatást gyakorlók bérét 2010 óta négyszeresére sikerült emelni. Mindezen intézkedések célja és feladata, hogy gyermekeink biztonságos, korszerű környezetben, a legfelkészültebb nevelők mellett tölthessék azt az időt, amíg a szülők dolgoznak.

A közel 840 millió forintos támogatásból épülő martonvásári intézmény 738 négyzetméter alapterületen, négy csoportszobában összesen 56 kisgyermek számára biztosít majd bölcsődei ellátást. Kiemelendő, hogy a beruházással 12 új munkahely is létesül a településen. A bölcsődeépület tervezésekor a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, a fenntartható, energiahatékony megoldások alkalmazásra. Az intézmény közvetlen közelében 20 új parkolót, kerékpár és babakocsi tárolót is kialakítanak.

– Újabb fontos lépcsőhöz érkeztünk a közös fejlődés terén, hiszen egy olyan fejlesztésnek az alapkövét helyezzük most el, ami a jövő generációnak, gyermekeinknek, unokáinknak szól, azoknak, akik számunkra a legkedvesebb célcsoport, a legkedvesebb generáció. Minden fejlesztést támogatunk, ami a helyben lakók életkörülményeit, mindennapjait javítja, teszi szebbé. Abból a 6,7 milliárd forint bölcsődefejlesztési keretből, amit az elmúlt években új bölcsődei férőhelyek létrehozására költöttünk, nagyságrendileg 4 milliárd forint ide, Pannónia Szívébe érkezett – összegezte Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Martonvásár leköszönő polgármestere, Szabó Tibor köszönetet mondott a Szent László Völgye Kistérségi Társulásban résztvevő polgármestereknek az elmúlt másfél évtizedben elvégzett közös munkáért.

– Mi egy olyan közösséget alkottunk, és remélem, hogy a jövőben is olyat fognak alkotni azok, akik bizalmat kapnak a választásokon, amelyben bár voltak belső viták, de minden döntést közösen hoztunk meg. A mai világban, azt hiszem, különleges érték az, hogy nem volt kunszt egymás legyőzése, a nagyobb települések nem abból építkeztek, hogy a kicsiknek egy kicsivel esetleg kevesebb jut, hanem próbáltuk összetenni azt, ami bennünk érték – mondta a regnáló polgármester.

A köszöntők után ünnepélyes keretek között tették le az épülő intézmény alapkövét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában