Nagy a verseny a képviselő-jelöltek között

2024.05.25. 16:30

Husvéth Imre: Országunk jövőjéről dönthetünk a választáson, mondjuk el véleményünket!

Újabb eszközzel gyarapodott Alsószentiván egyébként is tiszteletre méltó gépparkja. Erről, illetve a közelgő választásokról beszélgettünk a regnáló polgármesterrel, aki bár kihívó nélkül várja voksolást, de mint fogalmazott, a választásnak igenis van tétje!

Kecskés Zoltán

Bővült Alsószentiván gépparkja.

Fotó: Varga Gábor/Facebook

– Nagyon örülünk, hogy újabb hasznos eszközzel bővülhettünk. Az ágdarálóval a lakosságnál keletkezett fahulladékot is le tudjuk darálni, ezáltal remélhetőleg megkönnyítjük az itt élők számára a zöldhulladék elhelyezését! – mondta Husvéth Imre polgármester, aki a közelgő voksolással kapcsolatban elmondta, hogy szeretné folytatni a településen a megkezdett utat, immáron a harmadik ciklusában. Kéri a lakosságot, hogy minél többen járuljanak az urnákhoz, ugyanis a képviselő-jelöltek között nagy a verseny, ráadásul EP-választás is van, ahol országunk jövőjéről dönthetünk.

– Hat képviselőjelölt van négy helyre, úgyhogy mindenképpen fontos, hogy letegyék voksukat az Önök által szimpatikusnak vélt jelöltre. Azt sem szabad elfelejteni hogy nem csak önkormányzati választások lesznek, hanem EU-s is, ami pedig igen fontos a  jövőre nézve. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki és hogyan képvisel minket magyarokat az Európai Unióban! Kérem éljenek választójogukkal és mondják el véleményüket!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában