Díszpolgár lett a Nobel-díjas

2024.05.17. 17:30

Elismeréseket adtak át a megyenapon Móron (galéria)

Ebben az évben is megtartotta a Fejér Vármegyei Önkormányzat a Megyenapot. Az eseményen a legkülönbözőbb szakmák, hivatások kiválóságait díjazták az ünnepi közgyűlésen, az Erzsébet téri Művelődési Házban.

Palocsai Jenő

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Idén Mór városát érte a megtiszteltetés, hogy helyszínt biztosítson a megye legrangosabb eseményének, május 17-én. Az ünnepet szabadtérre tervezték, de a biztonság kedvéért kijelölték esőhelyszín gyanánt az Erzsébet téri Művelődési Házat. Az időjárás miatt a művelődési házban adták át a díjakat az arra méltóknak.

–Ez a nap a vármegyei emberekről szól és kiváló lehetőség arra, hogy egyrészt értékeljük az elmúlt évet, és arra is, hogy megköszönjük és dolgos emberek hétköznapi munkáját, azt a teljesítményt amire közösen büszkék lehetünk. Arra is alkalmat nyújt a megyenap, hogy olyan hétköznapi embereket elismerjünk, akik nem hétköznapi cselekedeteket hajtottak végre. Ennek keretében adjuk át a megye díszpolgári címét, illetve az összes szakdíjat a pedagógusoktól kezdve, a sporton át, a rendvédelmi szervekig mindenkinek, aki erre érdemes–mondta az eseményen Molnár Krisztián megyei elnök.  

Mindig a beteg tisztelete és szeretete volt a legfontosabb a bodajki Topa Attila számára
Fotó: Fehér Gábor / FMH

A Fejér Vármegye Díszpolgára címet ebben az esztendőben a fizikai Nobel-díjat kapott, móri születésű Krausz Ferencnek ítélték, a fizikatudomány területén végzett fáradhatatlan kutatómunkája, kimagasló szakmai tevékenysége és példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Dr. Berzsenyi Zoltán Díjban részesült két orvos is. Rombauer Edit, a több évtizedes fáradhatatlan gyógyító munkája, kimagasló orvos-szakmai tevékenysége és példamutató emberi magatartása elismeréseként lett érdemes az elismerésre, míg Szilágyi Anna, a gyógyító munkája melletti, kimagasló tudományos tevékenysége miatt is.

Fekete János Díjban Petrin László, és Berkovics Gergely részesült, mindkettő a közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai életútja miatt került a díjazottak közé.

Stefkovits Ferencné, a több, mint három évtizedes elhivatott pedagógiai munkássága, a fejlesztőpedagógia területén kifejtett példaértékű tevékenysége és közösségépítő munkája elismeréseként kapott Gróf Klebelsberg Kuno Emlékérmet vett át

Az egyik Marosi Arnold Díjat Farkas Lajos kapta, Dunaújváros és Fejér vármegye kulturális örökségének védelméért, értékeinek megőrzéséért és megismertetéséért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként. A másikat Varga Tünde, Nádasdladány polgármestereként végzett kimagasló szakmai munkájáért és a helyi közösség szolgálatának elismeréseként.

A móri Zsilvölgyi Angéla megtervezte és csapatával létrehozta a megye egyetlen német nemzetiségi tanösvényét
Fotó: Fehér Gábor / FMH

Németh László Díjas lett Szilágyiné Németh Sarolta és Török Imre. Mindkettő a több évtizedes, példamutató elkötelezettséggel és példaértékű emberi magatartással végzett pedagógiai szolgálata után kapta a díjat.

Dr. Paulikovics Elemér Díjban részesült Vörös Péter, a betegellátásban végzett operatív tevékenységéért, a mentőtisztként és kivonuló mentőorvosként nyújtott példaértékű, kimagasló szakmai munkájának elismeréseként. Ezt a díjat kapta Topa Attila is, mentőtisztként a mentés és betegszállítás területén több,  mint két évtizeden keresztül végzett kimagasló szakmai munkát.

–Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy elismerték az egészségügy és a mentés területén végzett munkámat. A betegekhez való hozzáállásom mindig az volt, hogy a beteg tisztelete az első. Mindig fontosnak tartottam, hogy szeretettel bánjunk a betegekkel. Az elmúlt 26 évben egyetlen hangos szó sem csattant el, még akkor sem, amikor esetleg egy indokolatlan feladathoz hívtak bennünket, mert mindig pozitívan álltam a betegekhez–nyilatkozta Móri Mentőállomáson szolgálatot teljesítő Topa Attila, aki szerint munkájának legnehezebb része az, amikor gyermekhez hívják őket, mert az még 26 év után is megviseli őt lelkileg.

Az egyik Pápay Ágoston Díjban részesült Már Lászlóné, aki ápolóként, nagy szociális érzékenységgel végezte kiemelkedő szakmai és vezetői munkáját. példamutató emberi magatartása elismeréseként. A másikban Bocsi-Meleg Ilona Ágnes, a családok ellátása érdekében, nagy szociális érzékenységgel végzett áldozatos munkája elismeréséül.

Egy rendőr és egy Egyesület kapta a Salamon Lajos Díjat. Kovács Ferenc rendőr ezredes, a közrend és a közbiztonság érdekében végzett kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége, rendőri vezetői munkája elismeréseként kapta. De kiérdemelte ezt a díjat a Lajoskomárom Nagyközség Önkéntes Tűzoltó Egyesület kollektívája is. Ők az élet- és vagyonmentés különösen veszélyes területein végzett kiemelkedő szakmai munkájuk, valamint hősies helytállásukért kapták a Salamon Lajos Díjat.

Széchenyi Viktor Díjban részesült Mezei Ferenc és Nemes Ferenc kapott. Előbbi a fizikatudomány területén végzett kimagasló teljesítménye, valamint a nemzetközi neutronkutatásban végzett elhivatott, színvonalas szakmai munkája elismeréseként kapta, míg utóbbi a Fejér vármegye és Bodajk gazdasági és kereskedelmi fejlődése elősegítésében végzett sikeres közéleti és vállalkozói tevékenysége okán.

Molnár Krisztián megyei elnök: –Hétköznapi emberek nem hétköznapi teljesítményeit jutalmazzuk ezekkel a díjakkal–
Fotó: Fehér Gábor / FMH

A sport területén kimagasló szakembereket is elismerték, méghozzá egy Terstyánszky Ödön Díjjal. Gróf András Sándorné, kiemelkedő testnevelő és gyógytestnevelő tanári tevékenységének, Nagy Zsolt pedig a labdarúgás sportágban elért versenyzői, válogatottbéli pályafutása miatt kapta a díjat.

Jakubek Tiborné, a horvát kultúra ápolásáért, a Szent István Művelődési Ház igazgatójaként végzett kiemelkedő közösség- és hitépítő munkája miatt, Fehér József pedig a Fejér vármegye zeneművészeti életében végzett több évtizedes, sokoldalú értékőrző munkássága miatt vált érdemessé a Vörösmarty Mihály Díjra.

Wekerle Sándor Díjban részesült Dimanovszka Mahi, a görög nemzetiségi hagyományok ápolása és megismertetése érdekében több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.

Wekerle Sándor díjas lett Zsilvölgyi Angéla, a német nemzetiségi hagyományok érdekében végzett kiemelkedő közösségi és kulturális munkája miatt.

–Bárki kapna egy ilyen vármegyei elismerést, az nagyon boldog és büszke lenne, ahogy most én is. Móri sváb származású, német nemzetiségi szakos pedagógusként vehettem át ezt a díjat. Úgy gondolom, hogy talán a munkám elismerése, hiszen 34 éve vagyok a pályán. De vélhetően szerepet játszott a magyarországi, a móri németek történelmének, hagyományának, kultúrájának átörökítése is. Ehhez még az is hozzájárulhatott, hogy két éve elkezdtem a Móri Német Nemzetiségi Tanösvényt megtervezését, amit aztán projektvezetőként, egy kiváló csapattal létre is hoztunk. Ez a tanösvényt Fejér vármegyének az első, és azóta is az egyetlen ilyen tanösvénye, míg Magyarországon a 12. a sorban–fogalmazott a díjazott pedagógus. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában