2024.04.26. 12:38
Begurult az új szállítójármű Szabadhídvégre
Mint ismert, Fejér vármegyeiként egyedül részesült Szabadhídvég Község Önkormányzata elismerésben a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységéért a tavalyi év végén. Az ehhez járó 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást pedig részben felhasználásra is került.
Pap László polgármester büszke az új masinára.
Fotó: Önkormányzat
Mint azt Pap László polgármestertől megtudtuk, a program 2012-es indulása óta már negyedszer érdemelte ki a település a miniszteri elismerést. A támogatásból új szállítójárművet, egy fehér színű Ford Transit kisteherautót vásárolt a község, míg, a még fel nem használt összeget további fejlesztésre fordítják. A faluvezető elárulta azt is, hogy az új masinát árubeszerzésére és szállítására fogják használni.