Téli hangulat

2023.12.05. 12:56

Hajnal óta dolgoznak a sószóró gépek Fehérváron

Nehéz elhinni, hogy hosszú idők után november végén elkezdtek hullani az első hópelyhek, amelyek azóta is, ha nem is töretlenül, de hullanak.

Déri Brenda

Fotó: FMH-archív

Akárcsak országos szinten, úgy a megyénkben az elmúlt napokban arra ébredhettek az emberek, hogy az ablakon kitekintve fehérbe borult gyakorlatilag minden megteremtve ezzel az igazán ünnepi, téli hangulatot. Ám azontúl, hogy a fehér hótakaró szép látványt nyújt, hátulütője is van, ez pedig a közlekedésben érződik a leginkább. A csúszós, lefagyott vagy épp latyakos utak balesetveszélyesek, ami ellen sok helyen már meg is kezdték a védekezést a jól bevált sószórással. Székesfehérváron a Városgondnokság sószóró gépei hajnal óta azon dolgoznak, hogy lekezeljék a megyeszékhely útjait, ami nem kis feladat, hiszen több mint 340 kilométeres úthálózatot kell végig járniuk. 

– Haladunk, de időbe telik, amíg a végére érünk az összes városi útnak és járdának – írták az erről szóló bejegyzésükben a reggeli órákban. Továbbá arra kérték a közlekedőket, hogy vezessenek óvatosan. 

A Városgondnokság külön hozzászólásban azt is megjegyezte, hogy száraz úton nem marad meg a só. ezért sem lehet napokkal a csapadék előtt kiszórni. A  munkálatokat a hajnali hószállingózás után megkezdték, a fő és tömegközlekedési utakkal körülbelül 6-6 óra alatt végeznek, de a város teljes síkosságmentesítése akár 12 órába is beletelik. 

 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában