Frissen Fejérből

2023.11.04. 14:07

Kisebb tűz volt az iváncsai akkumulátorgyárban (Frissítve)

Információink szerint kigyulladt egy már legyártott akkumulátor két cellája az iváncsai SK Innovation akkumulátorgyárban. Nagyobb mennyiségű füst is került a levegőbe.

Déri Brenda

Fotónk még az építkezés idején készült az iváncsai akkumulátorgyárról, azóta már befejeződött az építkezés

Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

Ugyan hivatalosan még nem erősítették meg, de arról értesültünk, hogy pénteken a késő délutáni órákban tűz keletkezett az iváncsai üzemben: kigyulladt egy már legyártott akkumulátor két cellája. A tüzet szerencsére hamar eloltották a vállalat tűzoltói, a jelzőberendezések, tehát a tűzjelző és a füstérzékelő azonban információnk szerint sem a tűz keletkezését, sem pedig az eloltását követő füstöt nem jelezte. Egyelőre nem tudni, hogy ezt meghibásodás okozta-e. 

Továbbá úgy tudjuk, hogy nagyobb mennyiségű füst került a levegőbe, amely miatt minimum két üzemi dolgozó füstmérgezés gyanújával ment kórházba, miután elhagyták a helyszínt. Mivel a baleset bekövetkezése után mentőt nem hívtak a helyszínre, így a dolgozók jobbnak látták, ha maguktól mennek be a kórházba. 

Felvettük a kapcsolatot Iváncsa polgármesterével, Molnár Tiborral, aki a Feol kérdésére egyelőre nem tudott bővebb információval szolgálni a történtek kapcsán. Természetesen az SK Innovation kommunikációs munkatársát is megkerestünk írásban és amint többet tudunk a tűzesetről és a dolgozók állapotáról, cikkünket frissítjük. 

Frissítés 17:20

Újabb meg nem erősített információk szerint az iváncsai akksigyárban valóban volt tűz, de nagyon kicsi és hamar eloltották. Anyagi kár nem keletkezett. 

Ezentúl nem hivatalos forrásunk úgy tudja, hogy füstmérgezést senki sem kapott, péntek este a műszakváltás előtt lett rosszul valaki, de az a tűzesettől független, mivel az máshol történt. A dolgozóhoz mentőket hívtak és úgy tudják a szívével volt probléma, azért lett rosszul. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában