Összefogás

2023.10.17. 15:30

Élelmiszermentés Székesfehérváron – civil és intézményi összefogással segítenek a rászoruló családoknak

Folyamatosan zajlik az élelmiszermentés Székesfehérváron, mellyel a rászoruló családoknak igyekeznek segíteni – erre hívta fel a figyelmet a SZÉNA Egyesület október 17-e, a szegénység elleni világnap alkalmából. A SZÉNA koordinálásával fehérvári szervezetek vesznek át élelmiszert a Palotai úti Tesco áruháztól, a megsemmisítéstől megmentett zöldséget, pékárut és vegyes élelmiszert pedig a nélkülöző családok kapják. – írja közleményében az ÖKK.

Feol.hu

Illusztráció

Fotó: Palocsai Jenő / FMH

Évente 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik Magyarországon, miközben több százezren nélkülözésben élnek. Az Élelmiszerbank a Tesco áruházakkal közösen kidolgozott programja keretében bizonyos el nem adott élelmiszereket ment meg a megsemmisítéstől.
Télen sem pihennek a szervezetek, hiszen ez az időszak a legkritikusabb a nehéz helyzetben élő családok számára. A Nemzeti Együttműködési Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Székesfehérvár Önkormányzata támogatásával – a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel kötött megállapodás értelmében – a SZÉNA Egyesület koordinálja a székesfehérvári Palotai úti Tesco áruházban megmaradt zöldség és pékáru kiosztását.
A programban együttműködő szervezetekkel közösen, napi rendszerességgel veszik át a termékeket, és kiosztják azokat a rászoruló családok számára. Az elmúlt egy évben összesen 12.802 fő részére osztotta ki 9.237 kg zöldséget, 13.265 kg pékárut és 1.383 kg vegyes élelmiszert, mely időszakosan kiegészült a SZÉNA Egyesület oktatókertjében termett zöldségekkel is. Az összefogás célja, hogy az élelmiszerfelesleggel segítsenek másokon és csökkentsék a pazarlást.
A projektben együttműködő partnerek:
SZÉNA Egyesület a Családokért – koordináló
Alba Bástya Család-és Gyermekjóléti Központ
Egymásért Élni Alapítvány
Smart Grant Alapítvány
Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában