A Teleki Blanka Gimnázium és egykori diákjai hajolnak meg tanáruk előtt 70 évvel később

Az idő gyorsan repül, de vannak pillanatok, és vannak emberek, akiket sosem feledhetünk. Lukács József, a Teleki Blanka Gimnázium egykori tanára ilyen emlék. Az 1953-ban érettségizett osztály diákjai most, 70 évvel később összegyűlnek, hogy tisztelegjenek azon férfiú előtt, aki nemcsak tudását, de emberi nagyságát is megosztotta egy olyan időszakban, amikor a világ egy sötét periódusán ment keresztül.

Lukács József életének egyik legmeghatározóbb eseménye a politikai bebörtönzése volt, mely egy váratlan és igazságtalan fordulatot hozott életében. Már nem adtak lehetőség arra, hogy osztályát a végsőkig támogatni tudja, érettségijük előtt két hónappal – koholt vádak alapján – börtönözték osztályfőnöküket. Azonban még a rácsok mögött is megtalálta a módját, hogy pozitívan és tanulással töltsön el minden napot. Későbbi szabadulása után, 1955-ben, visszatért Székesfehérvárra, ahol először éjjeliőrként, majd később, a Teleki Blanka leánygimnáziumban újból tanárként dolgozott.

Tanári pályafutásának utolsó éveiben, Enyingen, az általános iskolában és a gimnáziumban tanított, ahol az igazgatóhelyettesi pozíciót is betöltötte. Azok, akik ismerték, egy emberileg gazdag, örökké vidám, kedélyes és vendégszerető személyiségként emlékeznek rá. A falu lakói között is közkedvelt volt, ami a természetes viselkedésének és közvetlen stílusának volt köszönhető.

Kereken hét évtizeddel azután, hogy Lukács Józsefet koholt vádakkal elítélték és bebörtönözték, ünnepélyes pillanat következik: emléktábla kerül a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium külső falára, a főbejárat mellé, amit október 18-án 14:00 órakor avatnak. Ez a tábla nem csupán a múlt egy szeletét őrzi majd, de állhatatos emlékeztetője annak, hogy az igazságtalanságok idején is akadnak, akik mernek kiállni az elveikért.

Lukács tanár úr élete példaértékű. A börtönben töltött idő alatt sem veszítette el emberségét, sőt, a megpróbáltatások csak megerősítették karakterét. Szabadulása után, bár a társadalom peremére szorult, sosem adta fel

pedagógusi hivatását és az az iránti elkötelezettségét. Az emléktábla avatása nem csupán egy személynek állít emléket, hanem mindazoknak, akik az oktatás területén, gyakran háttérbe szorulva, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszottak a jövő generációinak formálásában.