In memoriam Molnár Ferenc

Az utóbbi években – amennyiben egészsége engedte – mindig lehetett vele találkozni korábbi munkahelyén, az Alba Regia Sportcsarnokban, ahol rendre megtekintette a kosárlabdázók mérkőzéseit. 80. születésnapján beszélgettem vele, ebből az interjúból idéznék fel néhány gondolatot, emlékül állítva a Vidi és az Alba „örökös” masszőrjének.

- Hogyan lesz valakiből az ötvenes évek korántsem viharoktól mentes időszakában masszőr? 

Korán elvesztettem az édesapámat, családunkban négy fiúgyermek volt. Fivéremmel a nálunk tíz évvel fiatalabb testvéreinket mi neveltük fel, álláshoz jutni, pedig nagyon nehéz volt. Nem láttam igazából a kiutat, több munkahelyen próbálkoztam, végül a Víz és Csatorna Műveknél, az általuk üzemeltetett Árpád fürdőben tudtam elhelyezkedni.

- Mikor került az Árpád-fürdőbe?

Egészen pontosan 1952-ben, onnantól kezdve a szakmai fogásokat gyorsan megtanultam. Különösképpen vonzottak az egészségüggyel kapcsolatos kérdések, inkább hivatásnak tekintettem, mint munkának. Kreatívnak, és tág látókörűnek kellett lenni, mert könnyen előadódhattak azért hibák.

- Komoly képzésekben kellett részt venni, ahhoz, hogy megfelelően tudja a munkáját ellátni?

Az évek során képeztem magam, többek között az Egészségügy Minisztérium által indított szakiskolában, az ORFI-ban, és az Üllői úti Kórbonctanon, és a különböző fürdőtannal foglalkozó intézményekben.

- A sok tanulás később eredménnyel járt, hiszen „kiemelték”!

Ez 1958-ban volt, több vitás ügy után nekem adtak a főnökök igazat, méghozzá úgy, hogy végül én lettem az intézmény vezetője. Lényegében a gépésztettől a mosodán át, az iszappakolásig minden hozzám tartozott.

- Meddig tartott ez a „házasság?

Úgy kezdődött, hogy a fürdőbe bejártak az akkori NB I/B-s VT Vasas labdarúgói, tudták, hogy jól dolgozom, és felkértek masszőrnek, mert aki náluk tevékenykedett csak egy betanított, nem arra a feladatra alkalmas személy volt. 1963-ban kértem a Vízművek igazgatójánál a felmentésemet, mert úgy láttam, előre már nem tudok lépni a fürdőben, az új feladat, pedig vonzott.

- 1996-ig volt a piros-kékeknél, ez több mint egy emberöltő, hány edzővel dolgozott?  

Összesen harminc tréner mellett voltam, nagyon jó kapcsolatot ápoltam a Kovács-fivérekkel (Imre és Ferenc - a szerk.), Kárpáti Bélával, de említhetem Lantos Mihályt, és Kalocsay Gézát is.

- Milyen viszonyban volt a játékosokkal, netán voltak olyanok, akik közel kerültek Önhöz?

Ez egy nagy család volt, nehéz kiválasztani bárkit is. Akadt, akit fiamnak szólítottam, és bizony többen is reflektáltak, vajon őket mikor fogom így hívni, aki őszinte volt velem, azt én is ugyanúgy fogadtam.

- Sokat kapott a sporton keresztül!

Tényleg így van, színesítette úgy az életem, hogy voltam Indiában, Kínában, a világnak talán kevés szeglete van, ahol nem jártam. Nemcsak ez ösztönzött, de abban az időben eléggé korlátozva volt az utazás. Kétségtelen, hogy szép, emberi élményként értem meg ezeket az utakat.

- Miért ment el a Videotontól?

Átalakuláson ment át a csapat, úgy éreztem, elszállt az idő felettem, hiszen be kellett szaladni a pályára a sérültekhez, és ugye nem adta jól magát, hogy sárban, fagyban a kelleténél lassabban rohangáltam a kezdőkörbe. A szurkolók, pedig kritikusak, nem vártam meg, amíg azt kiabálják, hogy „miért nem megy már nyugdíjba, aki nem tud annyira futni?”

- Rögtön az Albacomphoz „igazolt”?

Úgy kezdődött, hogy elhívtak, mert egy játékos térdét kellett rendbe tenni. Ez sikerrel zárult, Nagy Gábor elnök úr pedig megkért arra, hogy maradjak a csapatnál. Mivel közel lakom a csarnokhoz, úgy határoztam, átmegyek a kosarasokhoz. Nem csalódtam, úgy éreztem kölcsönösen egymásra találtunk, és 2009-ig dolgoztam velük.

- Ön nem arról volt híres, hogy megalkuvó lenne!

Megpróbáltam mindig az életvitelemmel is példát mutatni, de ha láttam olyat, hogy valaki esetleg nem egyenes úton jár, én megemlítettem, s többnyire cél értem vele. A labdarúgóknál annak idején nem egyszer történt, hogy megneszeltem, bundázni készülnek. Ezt, ahogy tudtam meggátoltam.

- Milyen szerepet játszott az életében a vallás?

Római katolikus családból származom, teljes mértékben, tiszteletben tartom, és gyakorlom. Hit és erkölcstant is tanultam, érdekelt a Biblia. Dr. Barlay Ödön Szabolcs intelmei, pedig olyan bölcsességet táplálnak, amelyek számomra mindig új erőt adnak.

- Megosztaná az életfilozófiáját?

Apámtól tanultam, azt hiszem benne, van minden: „Becsületesen nagyon nehéz élni, de igen jó!” Szüleim életvitele örök példaként áll előttem, nagyon sokat tettek azért, hogy ember lett belőlünk. Pedig vészes, ingoványos időszakban voltam katona, sikeresen átvészeltem, és vigyáztam arra, hogy a becsület mezején maradjak.

Feri bácsi! Nyugodjon békében!