Frissen Fejérből

2023.08.22. 17:00

Régi hagyományt elevenítettek fel Sárkeresztesen

Hosszú, évtizedes kihagyást követően újra megtartották az Új kenyér ünnepét a helyi civilek.

Palocsai Jenő

Fotó: Igari Balázs

Államalapításunk és az Új kenyér ünnepén ökumenikus istentiszteletre hívták a híveket a sárkeresztesi református templomba. A különböző felekezetű keresztények egy közösségben megtartott istentiszteletére sokan érkeztek, hogy Ujvári Sándor Csaba tiszteletes és Szendrei Mihály diakónus gondolatait hallhassák és együtt imádkozzanak. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… A templomban Isten áldását kérve, a sárkeresztesi háziasszonyok által sütött és felajánlott kenyerek hívogatón sorakoztak az ünnepi asztalon, melyeknek ünnepi keretek közötti megáldása is fontos szerepet kapott. 

Az istentiszteletet követően a Helytörténeti gyűjtemény épületénél várták az érdeklődőket, akik a himnuszt az Óborbála Hagyományőrző Csoport és Szentes Blanka előadásában hallgatták meg. Az ünnepi beszédben Varga-Pekalics Patricia a Sárkeresztesért Egyesület elnöke köszöntötte vendégeit: Törő Gábor országgyűlési képviselőt, és a település két díszpolgárát Gelencsér Józsefet, illetve Keresztes Lászlót, valamint Kalamár Istvánné Mariska nénit, aki a település legrégebbi lakója. 

-Régen, Sárkeresztesen mindig aratóünnepet tartottak, mely az öröm és hálaadás kifejezése volt a termény betakarításáért. Az egyesület tagjaival célunk az volt, hogy a több évtizede már nem tartott, de el nem feledett néphagyományt újra élhessük, a régi szokásokat megismertessük. Felkértem Gelencsér József jogtörténész, néprajzkutatót, hogy Sárkeresztesre vonatkozó munkásságának egy darabját ossza meg velünk, mondta Varga-Pekalics Patricia a Sárkeresztesért Egyesület elnöke. 

A jelenlévők hallhatták az úrvacsora, keresztesi aratás, kenyérsütés és ünneplés részleteit. Törő Gábor Szent István királyról, valamint az államalapításról osztotta meg ünnepi gondolatait. 

Fotó: Igari Balázs

-A beszédeket követően az Ó-Borbála Hagyományőrző csoport műsora következett, a népdalokon, énekeken kívül versekkel is készültek a megjelenteknek. A csoport nagy örömünkre új tagokkal bővült, vendégszerepelt a csodás hangú Szentes Blanka. Bizton állíthatom, hogy a „Magyar vagyok” című dal éneklése közben könnyeket csalt a szemekbe, mondta az egyesület elnöke, aki ezt követően Kalamár Istvánnét kérte meg, hogy szegje fel elsőként az új kenyeret. 

-Mariska néni születése óta, immár 90 éve Sárkeresztesen él, és elmesélte, hogy 1948 augusztus 20-án őt érte az a megtiszteltetés, hogy az aratási felvonuláson vihette az új lisztből készült kenyeret, valamint megköszönte, hogy megérhette ezt a pillanatot, amikor ő az, aki fel is szegheti az új kenyeret. Mariska néni erős kézzel, bátor mozdulatokkal és verset szavalva szegte meg a kenyeret. A kenyeret sütő háziasszonyokkal együtt segítettünk kiosztani a szeleteket, miközben mindenkit invitáltunk, hogy együtt fogyasszunk a zsírral, tepertővel, sajttal és zöldségekkel bőségesen megrakott asztalokról, fogalmazott Varga-Pekalics Patricia, aki hangsúlyozta: -Ezen az ünnepen is bebizonyosodott, hogy egyesületünk a megalakulása óta hagyományt őriz, értéket ment, illetve ad át, valamint, hogy közösségeket hoz létre és erősíti azok életét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában