Nyári gyermektábor

2023.08.23. 14:00

Felfedezés és vidámság a Móricz Zsigmond Művelődési Házban (galéria)

A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár idén is megszervezte a nyári gyerektábort, melynek során a fiatal résztvevők kalandokkal teli, változatos programokon vettek részt.

Hajdú Marianna

Kacagás és csatazaj a tábori számháborúban

Forrás: Szabadbattyán Móricz zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár

A tábor egyik legfontosabb célja az volt, hogy a gyerekek ne csak szórakozzanak, hanem tanuljanak, ismerkedjenek, és élményekkel is gazdagodjanak. Jól tudják ezt a településen élő diákok, nem csoda, hogy a szabad helyek egy-két napon belül betelnek – mesélte a feol.hu-nak Márkus Lajosné, a művelődési ház vezetője.

– Az első napon a gyerekek már izgatottan érkeztek a táborba, – kezdte beszámolóját  a vezető – az ismerkedés és a csapatok kialakítása után minden csoportnak lett saját zászlaja, csatakiáltása és bemutatkozó rögtönzött műsora. Földesi Zsolt asztalitenisz bemutatót tartott a fiúknak, míg a lányok kézműveskedtek. A nap során mindenki megalkothatta saját levelét, ami egy nagy fát formáló tablóra került.

Az események folytatásaként a táborozók Tébesz István vezetésével ellátogattak a Kula toronyhoz. Itt történelmi helyen hallhattak az épületrőll és a török ​​időkről. Ezt követően a csapatok különböző játékos feladatokat teljesítettek, mint például keresztrejtvény megfejtés, kulcskeresés, toronyépítés és memóriajáték. Az izgalmas napot a gyerekek frissítő dinnyével zárták.

A későbbiekben az időjárás szeszélye sem akadályozta meg a résztvevőket abban, hogy felfedezzék a környéket és élvezzék a programokat. Egy hosszú vonatút és hajózás után a gyerekek "kalózokká" változtak és élményekkel gazdagodva tértek vissza a táborba. Ezen a napon egy igazi lávakövi pizza is része volt a kalandoknak.

A gyerekek kreativitása és sokoldalúsága a tábor minden napján kibontakozott. A mesék és játékok világában mindenki megtalálta a számára legizgalmasabb tevékenységet. A bábkészítés, a mesék előadása és az egyéb művészeti foglalkozások színvonala és élvezetes élményeket nyújtottak.

A tábor harmadik hetén sem unatkoztak a résztvevők. A környezettudatosság jegyében a gyerekek megismerkedtek a természetvédelemmel és élővilággal. A könyvtárban és természetvédelmi látogatóközpontban eltöltött idő alatt számos izgalmas ismeretet szereztek, de a trambulinozás és játékok sem maradtak el.

Az utolsó napokban a gyerekek igazi versenyhangulatban mérkőztek meg egymással íjászatban, horgászatban, célbadobásban és dominóban. A tábor végét egy közös fagylaltozással zárták a búcsúzó gyerekek.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában