Pályázati felhívás

2023.05.19. 19:00

Helyi civil szervezeteket támogat Sárosd önkormányzata

Működési költségeik finanszírozásához kaphatnak anyagi segítséget a sárosdi civil szervezetek. A pályázatokat június közepéig lehet benyújtani.

Héjj Vivien

A helyi önkormányzati rendeletben foglaltak szerint kétmillió forintos pályázati keretből nyújt támogatást civil szervezeteknek Sárosd önkormányzata. A helyben működő egyesületek, alapítványok működési költségeik finanszírozása céljából élhetnek a pályázat lehetőségével.

A pályázatot a vonatkozó rendelet mellékletében szereplő – ez a település honlapján elérhető – adatlapokon lehet benyújtani az előírt nyilatkozatok, dokumentumok csatolásával. A hiányos pályázatot benyújtók egy alkalommal, nyolc napos határidő kitűzésével hiánypótlási felhívást kapnak.

Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki a kiírási feltételeknek nem felel meg, illetve egy évig nem részesíthető támogatásban az a kedvezményezett, aki a támogatótól kapott előző támogatásról a szerződésben meghatározott határidőig nem számol el.

A pályázatot a polgármesternek címzett lezárt borítékban június 16-án, pénteken 12 óráig lehet benyújtani. Az érvényes pályázatokról a képviselő-testület dönt, a támogatási megállapodást a nyertes pályázókkal ezt követően írja alá a polgármester, legkésőbb 2023 júliusában. A megítélt támogatást az önkormányzat két ütemben folyósítja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában