Igazi kuriózum

2023.02.07. 17:00

Megújult az egyedi építésű táci "magtártemplom"

A főút mellett található katolikus templom nem egy hagyományos épület, már ami a funkcióját illeti. Az eredeti épület ugyanis még csak nem is templomnak készült.

Hajdú Marianna

Sem a külsőjén, sem a belsőjén nem venni észre, hogy valaha teljesen más volt az épület funkciója

Fotó: Hajdú Marianna

Az építmény 1932-ben nagyméltóságú Zichy János adományaként került a katolikus egyházközség tulajdonába. Eredetileg a Zichy család magtáraként szolgált, de vélhetően funkcióját nem tudta tökéletesen ellátni a magasan álló talajvíz miatt, ami az épületbe is folyton beszivárgott.

Egy kicsit utazzunk vissza az időben: a település nagyobb részt református lakosai már évszázadok óta büszkélkedhettek templommal, ez viszont nem volt elmondható a katolikus közösségről. Zichy gróf – a katolikus hitközösség tagjaként – a magtár épületét ajánlotta fel, hogy építsék át templomnak. Mai formáját 1932-ben Rottman Elemér budapesti építész tervei szerint, Szenzenstein Ferenc székesfehérvári építész kivitelezésében nyerte el. A templom keresztelőkútját Havranek Lajos székesfehérvári szobrászmester készítette 1946-ban, Szűzanya-mellékoltára Rákos Béla székesfehérvári kőfaragó mester alkotása.

A Krisztus Királynak felszentelt templomot neoromán stílusban alkották meg. Tornyát és félköríves szentélyét is utólag építették a már meglévő épülethez.

A padok párnáit a hívek készíttették a templom megújulásakor
Fotós: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

A szépen felújított templomban Völgyiné Völgyesi Anna lelkipásztori segítő vezet körbe. Tőle tudok meg sok részletet a templom történetéről. Például arról, hogy a nedves terület később sem kímélte a falakat. A legutolsó komolyabb rekonstrukció 2000-ben történt egy nagyobb átalakítással egybekötve; az épület végéből ekkor választottak le egy részt, ami ma társalgóként, közösségi térként szolgál. Szintén ebben a projektben alakították ki az új kórusrészt.

2000-ben az egyházközség eladta a táci plébániát, mivel akkor a falunak nem volt helyben lakó papja, csak tönkrement volna az épület. Az értékesítésből befolyt összegből emelték meg a templom alját, szigetelték és kapott új burkolatot. Elődje annyira nedves volt, hogy az úgynevezett kókusz szőnyegek elrohadtak rajta. Teltek az évek és kiderült, a korábban elvégzett szigetelési munkák nem oldották meg a vizesedés problémáját. A templom falai kívül-belül egyaránt felvizesedtek, nagyon rossz állapotba kerültek – tudom meg a további részleteket Horváth Tamástól, a település polgármesterétől.

A katolikus templomokra jellemző díszítettség hiányzik a templom falairól, de ettől csak még meghittebb az összhang
Fotós: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

Tisztában volt ezzel az egyházközség is, de az összegyűjtött pénz egy komolyabb felújításra nem lett volna elegendő. 2021-ben pályázat útján sikerült nagyjából 15 millió forintot elnyerni, amit hozzáadtak a megtakarításhoz, így már bátran nekiláthattak a kis katolikus templom felújításának.

2022 áprilisában költöztek ki az épületből, ezt követően fogtak neki a szakemberek a komoly rekonstrukciónak. Az épület falait utólagos szigeteléssel – injektálással – látták el, hálózták, vakolták. A lábazat mellett kiásták a földet, s lemezzel és kavicsággyal tették jobbá a vízelvezetést. A templomtornyon körülbelül két méter magasan szárító vakolatot kapott a fal, ablakait kicserélték, tetejét porfestett lemezzel újították meg. A templom sarkánál szükség volt az alap megerősítésére. 

Ehhez a nagy munkához nemcsak a szépen csilingelő forintokra volt szükség, hanem a táci emberek akaratára is, akik felekezetre való tekintet nélkül dolgoztak a hónapok alatt és tették újra szemrevalóvá a táci katolikus templomot.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában