Tiszta vizet a pohárba

2023.01.23. 20:00

Miért nem készült még el az új iskola Ráckeresztúron?

Bár az optimista becslések úgy szóltak, a ráckeresztúri diákok már az új iskolaépületben kezdhetik a 2022/2023-as tanévet, ám a beruházás egyelőre nem fejeződött be. Ennek okán több pletyka is szárnyra kelt faluszerte, így most a település polgármestere öntött tiszta vizet a pohárba.

Héjj Vivien

Fotó: Fehér Gábor / FMH

A ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésének folyamata egy több mint 277 millió forintos pályázati támogatás elnyerésével kezdődött 2017 végén. A tervezési munkák, az engedélyeztetések és a vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatása után végül 2021 nyarán megkezdődhetett a kivitelezés.

Az időközben bekövetkezett építőipari árrobbanás okozta megnövekedett költségek miatt azonban szűkösnek bizonyult az anyagi keret. Egy egyedi kormánydöntés végül megoldotta a problémát: a projekt újabb 637 millió forint támogatást kapott, így megkezdődhetett a várva várt fejlesztés.

A beruházás során elbontottak a Hősök terén álló korábbi iskolaépületből egy nagyjából 306 négyzetméteres épületrészt, ám megmaradt négy tanterem, a tanári, a szertár és a folyosó is. Ehhez csatlakozik az új épületben kialakított további tizenkét tanterem és többek között az ott kialakított közösségi tér, büfé, mosdó, öltöző, számítástechnika terem, konyha és ebédlő.

A közbeszerzés szerint eredetileg 2023 januárjára datálták a projekt befejezési határidejét, azonban 2022 márciusában már úgy tűnt, az év júniusára véget ér a kivitelezés, így a 2022/2023-as tanévet már a modern, korszerű eszközökkel felszerelt iskolában kezdhetik a ráckeresztúri diákok.

Mivel a projekt végül még nem ért a végéhez, ezért egyre több kérdés merül fel a helyiekben annak kapcsán, mikor nyithat az új iskola. Az önkormányzathoz érkezett megkeresésekre Szentes-Mabda Katalin polgármester reagált, tisztázva a jelenlegi helyzetet. Kiemelte, az iskolaépületek a Dunaújvárosi Tankerületi Központ vagyonkezelésében vannak, így habár a tulajdonjog továbbra is az önkormányzaté, az üzemeltetéssel kapcsolatos jog és felelősség a tankerületet illeti.

– Az önkormányzat nevében elmondható, hogy mindazokban a kérdésekben, ami nem közvetlenül az épület építéséhez kapcsolódik, de járulékos kérdésként felmerült, minden lehetséges eszközzel támogattuk a beruházás sikerét. – fogalmazott közleményében a polgármester. Hangsúlyozta, a városvezetés „kívülállóként” a továbbiakban is minden szükséges segítséget megad a projekt sikeres és eredményes lefolytatásához, hiszen annak sikeressége közös érdek.

A projekt várható befejezése kapcsán tájékoztatást kértünk a Dunaújvárosi Tankerületi Központtól, amennyiben érdemi információkat kapunk, írásunkat folytatjuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában