Ajándék nélkül is meghitt az ünnep

2023.01.08. 09:48

Az egyik karácsony most ért véget, a másikat éppen ilyenkor ünneplik

Közel két héttel a nyugati keresztények karácsonya után elérkezett az ideje az ortodox karácsonynak, melyet hívők milliói ünnepelnek és nem csak Európában, hanem Afrikában is.

Palocsai Jenő

Forrás: Pexels.com

Január 6-án és 7-én Európában, pontosabban Szerbiában, Oroszországban, Ukrajnában, Grúziában most ünnepelték a szenteste napját, de karácsonyt tartanak Afrika több államában, így Egyiptomban és Etiópiában is. A két keresztény irányvonal között nincs ezügyben ellentét, hiszen mindannyian Jézus eljövetelét ünneplik. A különbség abból ered, hogy a nyugati katolikusok más naptárat használnak és máshogy értelmezik azt, mint keletiek. 

Nyugaton, így hazánkban is, az 1582-ben XIII. Gergely pápa bevezetett és azóta világszerte elterjedt Gergely-naptárat használjuk. A keleti ortodoxok azonban megtartották a Juliánusz-féle régi, Kr. u. 46-ban bevezetett naptárat, és emiatt minden ünnepük 13 nap csúszásban van a másik rendszerhez képest. 

Természetesen ettől az ünnep még ünnep marad, vagyis a Megváltó eljövetelének ünnepe, de ünnepe ez a szeretetnek, a békének és a családnak is. Január 6. napján tehát azt is mondhatjuk, hogy együtt ünnepel a keleti és a nyugati kereszténység, hiszen az ortodoxok a karácsonyt, a nyugatiak a Vízkeresztet ünneplik ilyenkor. Örömmel tölti el a híveket a nap, amikor Krisztus emberi testet öltött, ahogy az is, amikor a napkeleti bölcsek meglátogatták a kisdedet, követve a Jézus születését jelző csillagot. 

A különbözőség tulajdonképpen véget is ér, hiszen az ünnep mindkét csoport esetében hasonlóan bonyolódik. Az ortodox katolikusok karácsony előtti böjtöt tartanak a hagyományok szerint, aminek az első csillag megjelenése vet véget. Akkor a barátok és családtagok felkiáltanak: Krisztus megszületett!. Erre a többiek úgy felelnek Dicsőség neki! 

Az ortodox karácsonyi menü kezdetben hús- és alkoholmentes, de aztán eljön a lakoma ideje, mely legtöbbször pazar, a 12 apostolra emlékezve sokszor 12 fogásból áll, és a főfogás a liba és a malacsült. 

Persze az ünnep nem csak ebből áll, hiszen illik megjelenni a miséken is. Két európai tengerparti ország is csak a huszadik században vette át a Gergely naptárat, ám ettől még a régi rend szerint karácsonyoznak. Bulgáriában és Görögországban kereszteket dobnak a papok a folyókba, és akik kihozzák azokat a dermesztő vízből, azok megszabadulnak a gonosz szellemektől és egész éven át egészségesek lesznek. 

A betlehemezéshez hasonló Vertep ünnepét leginkább az ukrán gyermeke várják nagyon minden évben, ám valószínűleg erre a hagyományra némiképp rányomja a bélyegét a jelenleg kialakult helyzet. A korábbi években népszerű játék gyökerei még a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza, ám manapság Jézus születését játsszák el énekelve és táncolva, az utcákat járva és ahova odaér a menet, aprópénz a fizetség 

Az ortodox keresztények nem adnak karácsonykor ajándékot egymásnak, csak Krisztust ünneplik, ám a meglepetések ott sem maradnak el, ugyanis december 19-én, Szent Miklós napján, illetve a saját naptáruk szerinti újév napján átadják egymásnak azt, amivel jelzik, gondoltak a másikra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában