Meghitt, szeretetteljes ünnepeket!

2022.12.19. 12:29

Karácsonyi hangverseny a polgárdi katolikus templomban

Az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Szent István király katolikus templomban gyújtották meg Polgárdiban. Nyikos László polgármester beszédében kitért arra, hogy idén, a szeretet ünnepén különösképpen fontos, hogy figyeljünk egymásra és gondoljunk azokra is, akiknek nem adatik meg, hogy szeretteik körében töltsék az ünnepet.

V. Varga József

A Clara Voce Vegyes Kar a katolikus templomban koncertezett

Forrás: Az önkormányzat

A Clara Voce Vegyes Kar nevében Kissné Révfalvi Andrea köszöntötte az egybegyűlteket, majd színpadra szólította „angyalkáit”, akiket a Széchenyi István Általános Iskola gyermekkórusa személyesített meg.

A két kórus először tradicionális karácsonyi dalokat énekelt, majd a felnőttek a Kiss család kamarazenekarának kíséretében Eszterházy: Harmonia Caelestis című művéből adtak elő tételeket. Szólót énekelt Kiss Ildikó és Kiss Bernadett. Furulyán közreműködött Kiss Zsolt, hegedűn Kissné Révfalvi Andrea, csembalón Gabrieli-Kiss József.

Harmonia Caelestis – Kiss Bernadett, Kiss Zsolt és Kissné Révfalvi Andrea
Forrás: Az önkormányzat

Felemelő volt látni, hogy a Clara Voce kórus tagjai között szép számmal vannak jelen szépkorú és tinédzser énekesek is. A több mint 100 éves kórus folyamatosan meg tud újulni, nemcsak az életkor tekintetében, hanem műsorában is, hiszen záró számként Balázs Ádám – Zöldi Gergely: Karácsonyi álom című szerzeményét adták elő a gyermekkórussal közösen.

Búcsúzóul a közönséget is megénekeltette a vegyes kar, Pintér Béla: Gyere el a jászolhoz című dalával kívánt egymásnak a kórus és a közönség meghitt, szeretetteljes ünnepeket!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában