Télen sem zárnak be

2022.12.07. 15:00

Év végén is várja a látogatókat a csákberényi Merán múzeum

Azok között a hírek között, amelyek a rezsiválság miatti intézménybezárásokról szólnak, üdítő hír: Csákberényben a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum továbbra is mindenkit vár!

Borsányi Bea

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepeket leszámítva az év végén és jövő év elején is nyitva tart a múzeum, így aki szeretné megnézni a Vértes vadászati és erdészeti múltját és jelenét is méltó módon bemutató gyűjteményt, valamint a kültéri tablók segítségével megismerkedne a Merán és Eszterházy családok rövid történetével, illetve az előbbiek híres fővadászának, Öhlmann Péternek az életútjával, azt minden nap 10-16 óra között várják a múzeumban. Rendezvényekre ugyan idén már nem kerül sor – a tavalyi év után az adventi vásárt idén nem a múzeum udvarán tartják -, de decemberben, majd januárban is folytatódik a Dalkotás nevet viselő festő szakkör. A múzeumlátogatást pedig össze is lehet kötni egy túrával az épület mögött induló Panoráma-tanösvényen, amely 2019-ben Fejér megye 7 csodája közé is bekerült.

- Szép évet zárunk idén, sikerült több rendezvényt is megvalósítanunk a múzeum udvarán, illetve falai között. Ilyen volt például a gróf Merán Fülöp vadászhagyatékából nyílt, vagy a falu közelében feltárt avar kori sírok mellékleteiből összeállított kiállítás, de járt nálunk a Turan Road Music produkció is és családi programokkal is vártuk az érdeklődőket. Nem feledkezhetünk meg a szakmai programjainkról sem. Mi adtunk otthont többek között a tájegységi trófea szemlének, vagy a társasvadász szakmai napnak is – mondta el Právetz András, a múzeum igazgatója, aki hozzátette, októberben sikerült látogatottsági rekordot is dönteniük. Az igazgató szeretné, ha jövőre is hasonlóan színes évet sikerülne összehozniuk. 

A nyitvatartást egyébként azt teszi lehetővé, hogy az épületben továbbra is megvan és működtethető a fatüzelésű fűtésrendszer, aminek használatát néhány éve függesztették fel, ám most nagyon is praktikus! Szerencsére tűzifa is maradt még azokból az időkből, amikor a múzeumot eredetileg üzemeltető Vérteserdő Zrt. biztosította az intézmény számára a tüzelőt. 

Tavasszal sokan megnézték a falu egykori birtokosának, ifj. gróf Merán Fülöpnek a hagyatékából nyílt kiállítást
Forrás: Archív (Pesti Tamás) / Fejér Megyei Hírlap

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában