2022.11.11. 16:05
Deák Hajnalka az idei Pro Caritate Albae Regiae-díjazott
Az otthon lakóinak lenyűgöző és kedves előadását követően, a szociális munka napja alkalmából adott át elismerést Székesfehérvár polgármestere pénteken délután.
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Köszönetét fejezte ki a szociális munka területén dolgozóknak Cser-Palkovics András polgármester a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban pénteken délután, amikor a szociális munka napját ünnepelték.
- Büszkék lehetünk a szociális munka intézményrendszerére Székesfehérváron – hangsúlyozta, ahogy azt is: ez egy szeretettel végezhető szolgálat, s egyben egy nagyon nehéz kihívás és munka, amely emberséget és szakértelmet egyaránt megkíván. Ez a szociális terület minden részére igaz – szögezte le a város vezetője. Ezen az alkalmon adták át a Pro Caritate Albae Regiae-díjat, melyet idén az otthon dolgozója, Deák Hajnalka vehetett át. – Rajta keresztül minden szakembernek köszönetet mondunk, aki ebben az ellátórendszerben dolgozik, azt sem elfelejtve, hogy éppen egy nagy átalakulás kellős közepén vagyunk – tette hozzá a polgármester.
A díjazott méltatásából kiderült: Deák Hajnalka 22 éve dolgozik az intézményben, gyógypedagógus asszisztensként kezdte pályafutását, majd 2007-ben művelődésszervezői diplomát szerzett – így szabadidő-szervezővé is vált az otthon bentlakásos részlegein. Elhangzott: „Folyamatosan képezte magát, így 2012 szeptemberére a szociális gondozói képesítést is megszerezte. Szociális gondozói munkakörbe került át, mely tevékenysége mellett 2014 januárjától az intézményvezető helyettesi feladatokat is ő látja el. Jó szervezőkészségének, pontosságának, lelkiismeretességének köszönhetően biztosított az intézmény bentlakásos részlegeinek folyamatos üzemeltetése, mely nagy kihívást jelentett pandémiás időszakban és a folyamatosan jelentkező szakemberhiány miatt napjainkban is.
Erősségei a körültekintés, az intézményi kihívások rendszerszintű kezelése. Mind a rá bízott ellátottak, mind a dolgozók irányában maximális felelősséget vállal.” A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, a fogyatékkal élők életminősége javítása érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként kapta tehát az elismerést a szakember. Deák Hajnalka így fogalmazott:
- Engem ért a megtiszteltetés, hogy a város összes szociális szakembere nevében megköszönhetem azt a hátteret és támogatást, amit a várostól kapunk ahhoz, hogy mi a munkánkat végezhessük. A szakembereknek a munkáját Mészáros Attila alpolgármester is megköszönte, együtt koccintva a közös munkára és jövőre.
Frissen Fejérből
- Miért válasszunk menhelyi kutyust?
- Három gépkocsi karambolozott Székesfehérváron
- Videó: Váratlan jégeső verte a földet Székesfehérváron
- Emberségből jeles - Kitüntetéssel ismerték el munkájukat
- Tűzoltók testközelből – bárki beléphet a Fejér megyei laktanyákba