Az év utolsó estjén Kerkay Rita volt a vendég

Színész, rendező, festő, díszlet-, és jelmeztervező – ez mind Kerkay Rita, aki mára több fronton is szoros kapcsolatot alakított ki a színházzal. Össze lehet mindezt egyeztetni? Honnan és hogyan jött ez a sok minden? A beszélgetésből többek között kiderült, Kerkay Rita szerint a színészet, mint szakma esetében különösen fontos a folyamatos fejlődés, a lehetőségek keresése, illetve azoknak az alkotótársaknak és impulzusoknak a megtalálása, amikkel ezt megteheti. A rendezésbe az utóbbi két évben kezdett, ez alatt az idő alatt olyan darabok jutottak neki, mint az Odaadó hívetek, Surik, a Mérleg, egy ifjúsági darab, a Hét nap, és egy Csukás darab is, ami a nagyszínházban került színre. Mindeközben rájött, hogy az alkotói és az előadói tevékenység között nagyon nagy különbség van, és még ha van ideje festeni és aztán lehetősége arra, hogy műveit kiállításon is megmutassa másoknak, nincs meg benne az a fajta elkötelezettség, az a türelem és a folyamatos önképzés, ami az igazi alkotói tevékenységhez kell. Úgy érzi, inkább előadóként és nem alkotóként vesz részt a folyamatban, mert neki a megmutatás fontos. Ezért szerette az általa rendezett Diótörőcskét, amiben a képei belekerültek a díszletbe. És azáltal, hogy a képek funkciót kaptak, sikerült ellensúlyoznia azokat a hiányosságait, amik – ő legalábbis így érzi – az alkotás terén hiányoznak belőle.

A beszélgetésen számos személyes történet és élmény is előkerült. Aki eddig nem tudta, annak számára az is kiderült, hogy Kerkay Rita fehérvári születésű, itt végezte az iskoláit, majd az egyetem után ide is tért vissza. A sokoldalúságára leginkább a Színházi Egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor, akiknek osztályába járt, voltak a legnagyobb hatással, de sokat tanult az alatt az egy év alatt, amit a Vörösmarty Színházban stúdiósként töltött. 

Aki szeretné Kerkay Ritát a színpadon is megnézni, az keresse a Julius Caeserban, a Mérlegben, a Megtisztulás – Mikve vagy A Vágy nevű villamos előadásaiban.