A humanitárius szervezetek tovább folytatják a munkát, bár önkéntes adomány már alig jön

Február 24-én tört ki az ukrajnai háború és sajnos továbbra sincs semmi jele annak, hogy a harcok csillapodnának, és a felek törekednének a békekötésre. A második világháború óta nem tapasztalt menekültválság – a déli határokat feszítő megélhetési migráció mellett  – továbbra is nagyon komoly gondot jelent az európai országoknak, mely államoknak az energiaválság okozta fokozódó nehézségekkel ugyancsak meg kell küzdeniük. Hazánk elsősorban a legnagyobb magyarországi karitatív szervezetekre támaszkodva igyekszik úrrá lenni a problémákon: ez részben a Kárpátaljára érkező ukrán belső menekültek, másrészt pedig a határt átlépők ellátását jelenti. Mivel a Karitatív Tanács tagszervezeteként a 26 éve Fejér megyében alapított Baptista Szeretetszolgálat a háború kitörése óta ott van a humanitárius „frontvonalban”, a pákozdi logisztikai bázis munkatársainak is fontos feladatokat kell teljesíteniük.          

Megyénkből heti két-három alkalommal indul szállítmány a fővárosi BOK-csarnokba, amely március 21-től a humanitárius segítségnyújtás központi helyszíne, miután a Keleti és a Nyugati Pályaudvart el kellett hagyniuk a segélyszervezeteknek, hiszen látszott, nem lesz hetek múlva változás. Az adományokat az egymást tizenkét óránként váltó humanitárius szervezetek adják át az érkezőknek, de sok más támogatásra is számíthatnak a rászorultak: akiknek – ezt kár volna eltitkolni – csupán egy része valóban háborús menekült, a többiek inkább kihasználják a kialakult helyzetet. A BOK-csarnok egy olyan övezet, ahol a hat segélyszervezet egy 300 négyzetméteres területen az étkezést biztosítja és higiéniai eszközöket oszt, miközben ezt a 21. századi káoszt az egykori olimpikonok fényképekről nézik. Érkezéskor az adminisztrációt a kormányhivatal emberei végzik el, ha muszáj, jelen vannak a rendőrök, a katonák, olyan civilek, akik a szállással, utazással foglalkoznak.  

A „büféasztal” 30 méter hosszú, tele szendvicsekkel, édességgel, konzervekkel, majd következnek az italok, az ásványvíz és az üdítő. Amit a segélymunkások adni tudnak, annak összetétele attól függően változik, hogy mit kapnak a támogatóktól, de a kínálat általában bőséges, de az utóbbi napokban például ásványvízből alakult ki átmeneti hiány.   

– Az önkéntes munka számomra olyan lelki feltöltődést jelentő tevékenység, amelyben ötvöződik a segítségnyújtás és az adás öröme – mondta Besztercsényi Tibor, aki nyilván érzékeny ember, hiszen teológiát végzett és idősgondozással foglalkozik. – Tudom, hogy egy óriási szervezést, összefogást, logisztikát magába foglaló hosszú láncolat része vagyok, amelyben mindenki megtalálhatja a neki megfelelő tevékenységet. Épp az összetettsége miatt, egyénre lebontva is felelősséggel járó ez a munka, amit csak szeretettel és alázattal lehet végezni. 

Augusztus 2-ig 10 millió 290 ezer 039 fő kényszerült elhagyni Ukrajnát. Nyilván nem mindenki hazánk felé, aki tudott, tovább utazott nyugatra, de a nyomás és a felelősség a miénk maradt. Ráadásul nem lehet megjósolni azt sem, hogy a visszafelé áramló – mert bizony ez is humanitárius kihívást jelent – ukrajnai menekültek mennyire terhelik le az éppen érkezőkkel foglalkozó segélyszervezeteket.  

Győri Máté, Ercsi korábbi polgármestere baptista lelkipásztorként és segélyszervezeti vezetőként hónapok óta részt vesz az ukrajnai háborús menekültek ellátásában. Ez számára nem csupán adminisztrációs munkát jelent, ha kell, sofőrként autót vezet, rakodik, miközben kárpátajai magyar falvakat jár és osztja a humanitárius, elsősorban élelmiszerből álló segélyt. Többször megtörtént, hogy az M3-as autópályán kellett aludnia, mert nem lett volna biztonságos a hazafelé vezető út.  

– Lassan mindannyian ráébredünk, hogy a jóléti társadalom lufija már egyre ráncosodik a kezünkben és valami új, sokkal ridegebb világrend van kibontakozóban – mondta Máté. – A szomszédban dúló szörnyű háború már nem csupán lehetőség a segítségnyújtásra, de több részletben már be is nyújtja vaskos számláját Európában, hazánkban, házhoz jön mindannyiunkhoz. A változás, a jövőnk, életünk eddig egyensúlyban lévő egyenletében megjelenő ismeretlenek még a legnyugottabbak idegzetét is felborzolják. Megzavarták a nyugalmunkat, gondosan berendezett és óvott békességünket olyan gondolatok, mint infláció, energiaáremelkedés, gender, pedagógushiány, válság, átrendeződés, aszály. Hogyan nyerhetnénk vissza az egyensúlyunkat magunkért és a ránk bízottakért? Egy hasonló, meredeken depresszióba hajló gondolatspirál közepén ugrott be egy gondolat a Zsoltárok könyvéből: „Isten  patakja tele van vízzel!” Először olyannak tűnt nekem ez a mondat, mint ahogy mi vigasztaljuk egymást a bajban – jószívvel de mégis erőtlenül – frázisokkal: „Meglátod, hogy majd minden rendbe jön!”, vagy „Ne feledd, a felhők fölött mindig süt a nap!” Ez is egy ilyen frázis, egy vállveregetés lenne? Szerintem inkább ablak a valóságra!